Ugrás a tartalomra

A katyni áldozatokra emlékeztek

Létrehozva
A Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat a katyni tömegmészárlás évfordulója alkalmából szűk körben, a minorita templom melletti plébánia falán található emléktábla megkoszorúzásával emlékezett az áldozatokra. 
Kép
Fotók: Juhász Ákos

1940 tavaszán huszonkétezernél is több, orosz fogolytáborokban raboskodó lengyel tisztet gyilkoltak meg. A mészárlást Sztálin parancsára a katyni erdőben hajtották végre. Az első tömegsírokat 1943-ban fedezték fel, és április 13-án tárták a nyilvánosság elé. A lengyel parlament 2007-ben ezt a napot a katyni bűntény áldozatainak emléknapjává nyilvánította. Katyn kettős tragédiává vált a lengyelek történelmében: a vérengzés 70. évfordulója alkalmából a lengyel politikai elit nagy része a helyszínre kívánt utazni 2010. április 10-én. A kormányzati gép a szmolenszki katonai repülőtértől mintegy 400 méterre, a sűrű köd és pilótahiba miatt lezuhant, a balesetet senki sem élte túl.

Kép

A miskolci önkormányzat nevében Donát Erika, nemzetiségi referens helyezett el koszorút az emléktáblánál.

Kép

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.