Ugrás a tartalomra

„Kutyaszorító helyzetben vagyunk”

Létrehozva
Alig pár hétre való táp áll rendelkezésre, március 14. óta nem fogadhatnak látogatókat, önkénteseket a menhelyen, az örökbefogadás pedig teljesen lelassult. A Miskolci Állatsegítő Alapítvány előre menekül: egy országos szövetség tagszervezeteként több javaslatot is tettek, hogyan segíthetné a menhelyeket a kormány.

Közel 300 kutyáról gondoskodnak a Miskolci Állatsegítő Alapítványnál (MÁSA), tizenegy munkatárs végezte ezt a munkát – eddig. Hárman kiestek most közülük, egyikük a veszélyeztetett időskorúak közé tartozik. Így nemcsak az önkéntesek hiánya miatt hárul több feladat a munkatársakra.

– Most igazából csak a segélykiáltásunkat hallják – fogalmaz Kisfalvi Nyina elnök, utalva arra, hogy az örökbefogadókat is csak telefonos egyeztetést követően fogadják, külön-külön időpontokban, hogy ne alakulhassanak ki csoportosulások a menhelyen. – Az örökbefogadás teljesen lelassult: a havi 35-38-as átlag mostanra kevesebb, mint a felére, mindössze 14 kutyára, cicára csökkent.

Az alapítványi elnök hozzáteszi: anyagi támogatás is kevesebb érkezik; vannak ugyan pár ezer forintos felajánlások, de egy bő 2,5 millió havi rezsivel működő menhelynél… „Szóval kutyaszorító helyzetben vagyunk” – panaszolja Kisfalvi Nyina, aki aggódik amiatt is, hogy az adó 1 százaléka fölött kevesebben rendelkeznek majd. Ez az összeg októberben fog hiányozni.

Kép
Fotó: Minap-archív

A kutyák élelemmel való ellátásában szintén az utolsó tartalékaikat élik fel, alig pár hétre elegendő. Március közepén „szigeteket” alakítottak ki a menhely bejáratánál, ide várják a tápokat az adományozóktól. A koronavírus-járvány óta azonban az ő számuk is megcsappant.

Ezen a téren érkezhet segítség. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) próbál megoldást találni a kialakult helyzetre. Több vállalattal – takarmánygyártókkal, kereskedelmi szervezetekkel – vették fel a kapcsolatot, tájékoztatásuk szerint nyitottak is a segítségnyújtásra. Őket a hatóság a gyors és hatékony megoldás érdekében összeköti az országos állatvédelmi szervezetekkel.

Ilyen a Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetség (MÁTSZ) is, melynek a MÁSA tagszervezete. Az országos jogosítvánnyal rendelkező szövetség elnöke a minap.hu érdeklődésére elmondja, két javaslatot terjesztettek a veszélyhelyzet kihirdetése után az agrárminisztérium felé, amit később a Miniszterelnökség is támogatásáról biztosított.

– Elsőként kértük, hogy a menhelyek esetében is engedjék el a veszélyhelyzet idejére a munkabérek után járó közterhek fizetését – ismerteti Orbán Zsófia. – Ez egy menhely esetében is több százezer forintra rúg havonta. A másik kérés arra vonatkozott, hogy adjanak adókedvezményt vagy végleges visszaigénylési lehetőséget egyebek mellett a menhelyek által vásárolt orvosi, gyógyászati eszközökre, gyógyszerekre. Nagyon bízunk abban, hogy javaslatainkat el fogják fogadni.

Már csak azért is fontos, hogy a menhelyek költségvetése rendben legyen, ne legyen tartozásuk egyetlen hónapban sem, mert csak így kapják meg ősszel a felajánlott 1 százalékot. Az elnök hozzáteszi végül: a menhelyek táppal való ellátásán is „mindenképpen segítünk”.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.