Ugrás a tartalomra

Elkezdték kézbesíteni a szájmaszkokat Miskolcon

Létrehozva
A 120 ezer szájmaszkból, amit miskolci családok kapnak ingyen, első körben több mint 46 ezret kézbesít ki a Magyar Posta. Ez 23 ezer levél, amiben két darab mosható védőeszközt kapnak kézhez az önkormányzat jóvoltából a városlakók.

Pénteken a Miskolc 1-es postához tartozóknak kezdik meg a kiszállítást – nyilatkozta Demeter Attila, a polgármesteri hivatal Üzemeltetési és Szervezési osztályának vezetője. – A polgármesteri hivatal közel félszáz munkatársa megfeszített munkát végzett, hogy a maszkokat minél hamarabb át tudják adni a postának – tette hozzá. A következő 2 hétben valamennyi miskolci család postaládájába eljuttatják a maszkokat, összesen mintegy 120 ezret.

Kép
postas
Fotó: Juhász Ákos

Mint ismert, csütörtök reggeltől Miskolcon is kötelező a maszk, vagy valamilyen más, a szájat takaró ruhadarab (sál, esetleg kendő) viselése a közösségi közlekedési eszközökön, a miskolciak védelmében. Erről Veres Pál polgármester rendelkezett azután, hogy egyre több egészségügyi szakember javasolja országszerte is a védőeszközök viselését, mivel véleményük szerint a szájmaszkok érdemben is hozzájárulhatnak a vírus terjedésének lassításához.

Továbbra is fontos azonban, hogy aki teheti, maradjon otthon, és minimalizálja a másokkal való személyes érintkezések számát, hiszen továbbra is ez a leghatékonyabb módszer a vírus terjedésének lassítására.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.