Ugrás a tartalomra

Meghosszabbított határidő a Városmarketing-díjon

Létrehozva
A pályázat kiírói - a Magyar Marketing Szövetség és a Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézete - továbbra is várják a határon belüli és határon túli pályázatokat.
Kép

Piskóti István, a MIM igazgatója, és MMSZ elnökségi tagként a díj egyik alapítója, egyben a zsűri elnöke kiemelte: a díj célja, hogy elismerje, népszerűsítse a városok jó marketing gyakorlatait, bővítse a szakmai tudást és együttműködést, ezáltal is segítve a városok, térségek értékei ismertségének, sikerességének növelését. Hozzátette továbbá, hogy idei újításként már határon túli települések is nevezhetnek a díjra, amellyel így a pályázat a 2019. január 1. és 2020. február 29. között megvalósított sikeres marketingmegoldások elismerésével, a „gyémánt-díjasok" széleskörű népszerűsítésével még nagyobb területen tud hozzájárulni az igényes gyakorlatok és megoldások elterjedéséhez.

A meghosszabbított early bird, kedvezményes nevezési határidő: 2020. május 15., a pályázatokat pedig az alábbi öt kategóriában várják a szervezők:

  • Külső marketingkommunikációs megoldások,
  • Belső marketingkommunikációs programok, projektek,
  • Márka- és identitásépítés marketingje,
  • Rendezvény-esemény szervezése és marketingtámogatása,
  • Fejlesztési projektek marketingprogramjai, kampányai.

További részleteket ezen az oldalon olvashatnak az érdeklődők, ahol folyamatosan lehetőség nyílik a pályázatok benyújtására is.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.