Ugrás a tartalomra

Online programokkal köszönthetjük az édesanyákat

Létrehozva
A könyvtár az internet segítségével igyekszik emlékezetessé tenni május első vasárnapját.
Kép

Idén sem feledkezik el az anyák napjáról a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár. Az előkészületek és az édesanyák köszöntése azonban egy kicsit másképp, nem a könyvtár falai között, hanem a világhálón történik – írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében az intézmény. 

– A könyvtár Facebook-oldalán, valamint honlapján is totókkal várják a gyermekeket és felnőtteket egyaránt. „A játékos fejtörők során mindenki gyarapíthatja ismereteit, hiszen ezen a napon is kulcsszerepet kap az irodalom, ilyen jellegű kérdésekkel készültünk olvasóinknak.’ – írják. 

A gyerekeknek „Mesés édesanyák”, a felnőtteknek „Híres édesanyák” címmel hirdettek meg a könyvtár Facebook-oldaláról elérhető online totót, amelynek megfejtéseit május 5-ig várják. 

– A virtuális világot kihasználva a közösségi oldalunkon videók is várják az érdeklődőket. A kézműves foglalkozások ezúttal nem a könyvtárban, hanem az interneten valósulnak meg, méghozzá oly módon, hogy az intézmény munkatársai rövid videókban mutatják meg azt, hogyan is készíthetjük el könnyedén az édesanyáknak apró, de szeretettel teli ajándékainkat.  A papírból készült virágcsokrok praktikusak, nagyon egyszerűen megvalósíthatók és biztosan elnyerik az édesanyák tetszését. Az ajándékok elkészítését bemutató videók már elérhetők, így a gyerekek  az ünnepre már ajándékkal várhatják anyukájukat – teszik hozzá. 

 A könyvtár azonban nem feledkezik meg arról sem, hogy ilyenkor verssel is szokták köszönteni anyukájukat a gyerekek. Így nem maradhatnak el az anyák napjához kapcsolódó versek felolvasásai sem, ismert költők ezzel kapcsolatos műveit tolmácsolva a könyvtár Facebook-oldalán. 

– Azt már eláruljuk, hogy József Attila: „Mama” című versét Drozda Blanka előadásában láthatják, de lesz még egy meglepetés is. Hogy mi lesz az, azt nem áruljuk még el, csak annyit, hogy ebben kulcsszerepet kapnak a gyerekek, és ha szombat délután ellátogatnak olvasóink a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Facebook-oldalára vagy honlapjára, akkor fény derül a meglepetésre. Különleges lesz ez az anyák napja könyvtári dolgozó és olvasó számára egyaránt, de bízunk benne, hogy a világháló segítségével valamelyest mégis megteremthető az ünnepi hangulat – zárul a közlemény. 

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.