Ugrás a tartalomra

A háborús magyar politikai közbeszédről – válaszol a politológus

Létrehozva
Folyamatosan valamilyen „harcra” készülünk, láthatjuk ezt a pandémia alatt is. Ez azonban a veszélyhelyzet megszűnésével sem fog oldódni, vélekedik Fekete Sándor politológus.

Interjúnkban arról is beszél, hogy egy sajátos húzd meg-ereszd meg szituáció alakult ki a kormány és az önkormányzatok között. Végül felveti vajon fontos-e a mai magyar társadalom számára az, hogy saját helyi politikai vezetése legyen?

minap.hu: A politikai után ma már a hétköznapi kommunikációban is egyre inkább megjelennek a háborús időkre jellemző kifejezések: frontvonalban harcoló egészségügyi dolgozók, küzdelem, portyázás... Ez nem erősíti tovább az egyébként is meglévő szorongást, félelmet? A fegyelmezett parancsvégrehajtás a cél?

Kép
Fekete Sándor - Forrás: MiNap-archív

Fekete Sándor (F. S.): A magyar politikai közbeszéd háborús jellege nem új keletű, nem a pandémia korának terméke. A populizmus kíméletlen fegyverével állunk szemben, amely a félelmet maximalizálja a társadalmon belül. Ez persze részben fegyelemre is sarkall, de ez a fegyelem nem a józan, racionális belátásból, hanem az erőszaktól való félelemből fakad. Az ellenségkép előtérbe helyezése sajnos szinte mindennapos, már-már „természetes” részévé vált a mai magyar politikai közbeszédnek.

minap.hu: Bőven láttunk erre példát csak a 20. századi magyar történelemben is…

F. S.: Valóban, a permanens harcra készülődés történelmünk részévé vált: a két világháború mellett a Trianon-ellenesség lengte be a Horthy-korszakot, a Kádár-éra a gaz imperializmus meghaladásáról szólt, míg a Rákosi-diktatúra a maximumra növelte a félelmet, a háború nélküli háború korszakát. Az előző példák ellenére ki gondolta volna 1989-1990. táján, hogy 30 év múlva ismét a Mi-Ők kibékíthetetlen konfliktusának világát éljük majd, ahol fontosabb a közös ellenség, mint a közös értékek, célok. A közös ellenség képe kétségtelenül összetartja a politikai közösséget, azonban megmérgezi a jövőt, az árkok betemetésének lehetőségét is.

minap.hu: A veszély megszűntével tehát ne várjuk, hogy megszűnik ez a fajta retorika?

F. S.: Véleményem szerint nem, legfeljebb a tipikus kifejezései, kulcsszavai változnak, alakulnak át. A Fidesz számára Soros, a gazdasági bevándorlók vagy éppen „Brüsszel” jelenti a lövészárok másik oldalát, míg az ellenzék számára az „orbánizmus”. Mindkét fél érdeke e helyzet konzerválása, hiszen ezzel könnyen leegyszerűsíthetik a politikai üzeneteket, megspórolhatók a kidolgozott politikai programok, e helyett maradnak a könnyen dekódolható jelszavak, esetleg jelmondatok. Sajnos nem látom azt az erőt, amely kibillenthetné ezt a fajta kommunikációt. Súlyos sebeket ejtenek, a szereplők pedig csak nagyon lassan változnak a magyar politikai porondon.

minap.hu: A kormány és az (ellenzéki vezetésű) önkormányzatok kommunikációjában és intézkedéseiben felfedezhetünk különbségeket? Kinek mit kell kommunikálnia? Látjuk, hogy idővel a kormány bizonyos döntéseket „átadott” az önkormányzatoknak, miközben a nem járványhoz kapcsolódó rendeleteiben szűkebbre szabja az önkormányzati jogosultságokat.

F. S.: Viszonylag egyszerű ez a sajátos húzd meg-ereszd meg képlet: a várhatóan kevésbé népszerű intézkedések várnak az önkormányzatokra – ebben a kormánypárti helyhatóságok is érintettek –, s e mellett a forráselvonások is komoly bevételkiesést okoznak. A kommunikáció fő sodra minden szereplő számára arról szól, hogyan tudja kezelni a kialakult válsághelyzetet. Kulcsmomentum az alkalmasság, a gyors reagálóképesség, a hozzáértés. A kormány a teljes populációt figyeli, elemzi a beérkező adatokat, míg az önkormányzatok a saját házuk tája alapján hozzák meg a szükséges – sokszor népszerűtlen – döntéseket. Érdekes megfigyelni azt a versenyfutást, amelyben a helyi politikai szereplők licitálják felül egymást a segítségnyújtás terén, hangsúlyozva az összefogás imperatívuszát, ugyanakkor elhelyezve a másik oldallal kapcsolatos kritikákat is.

Kép

minap.hu: Érdeke lenne a kormánynak fenntartani az erős, központosított állami vezetést, akár a járványveszély oldódásával, megszűntével is? A választásokig kitarthat a járvány „hatása” a politikai életben is?

F. S.: A legfontosabb kérdés, amire ma még senki sem tudja a biztos választ, hogy meddig tart majd a járványveszély. Az ettől függetlenül is borítékolható, hogy a választásokig kitart majd a járvány hatása a politikai életben is. A kormányzati centralizációs törekvések elsősorban az ellenzéki vezetésű településeknek kellemetlenek, azonban rosszul érintik a kormánypárti önkormányzatokat is. 30 évvel a rendszerváltás után eljutottunk ahhoz a válaszúthoz, amely az önkormányzatok, egyáltalán, az önkormányzatiság létjogosultságát feszegetik. Vajon fontos-e a mai magyar társadalom számára az, hogy saját helyi politikai vezetése legyen, vagy – mivel nem egzisztenciális kérdésről van szó – ez háttérbe szorítható? Az egyértelműen látszik, hogy – a pandémiától függetlenül – a kormányzati törekvések az erősebb központosítás irányába mutatnak, azonban a kistelepülések döntően kormánypártiak, így a centralizáció több szintű is lehet, s inkább a nagyvárosokat és Budapestet veheti célba.
 

Ez is érdekelhet

szivárvány Miskolc_Roppantó Krisztián
Dupla szivárvány ragyogott Miskolc felett – szombaton is jöhet az égi csoda
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Szivárványos hétvége? Szombaton is feltűnhet az égi látványosság, mutatjuk az időjárás előrejelzést.
Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.