Ugrás a tartalomra

Továbbra is szünetel a személyes ügyfélfogadás a bíróságon

Létrehozva
Az elektronikus ügyintézést javasolják a törvényszéken.
Kép

A május 4-én hatályba lépett kormányrendelet értelmében a járványügyi korlátozások mértéke megyénkben csökkentésre került. A bíróságok működését azonban az enyhítés nem érinti - derül ki a Miskolci Törvényszék Sajtóosztályának közleményéből. Mint írják, ennek megfelelően a veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedésekről szóló kormányrendelet alapján továbbra is szünetel a bírósági kezelőirodákon a személyes ügyfélfogadás és a jogi képviselő vagy védő nélkül eljáró ügyfél által szóban előterjesztendő kérelem és indítvány jegyzőkönyvbe foglalására meghatározott ügyfélfogadás (Ügyfélsegítő).
Az ügyintézés elsősorban elektronikus úton javasolt, a papíralapú beadványok postai úton juttathatók el a bíróságra, vagy a bíróságok bejáratnál lévő gyűjtőládába helyezhetők el. Tájékoztatást telefonon vagy elektronikus úton lehet kérni.

 

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.