Ugrás a tartalomra

Miskolc nagyjaira emlékeztek

Létrehozva
Miskolc város napjának ünnepi programsorozata a hagyományoknak megfelelően koszorúzással indult. A város korábbi polgármestereinek sírjainál a miskolci önkormányzat és városi, illetve megyei intézmények vezetői, képviselői rótták le kegyeletüket.
Kép

A megemlékezések május 11-én a Deszkatemetőben kezdődtek, ahol Dr. Gálffy Imre és Szentpáli István sírját koszorúzta meg Veres Pál polgármester, Dr. Ignácz Dávid, Miskolc jegyzője, és Kis József, a B-A-Z Megyei Központi Levéltár igazgatója. A megemlékezések a Mindszenti temetőben folytatódtak Csoba Tamás, Dr. Halmay Béla, Dr. Honti Béla és Tóth Dezső sírjánál, majd az Avasi református temetőben Horváth Lajos, Soltész Nagy Kálmán és Marjalaki Kiss Lajos sírjánál helyezett el koszorút a polgármester, a jegyző, és a levéltár igazgatója.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.