Ugrás a tartalomra

Megindul a járóbeteg-ellátás a kórházban

Létrehozva
Április 29-e óta a járványkórházban ellátott koronavírusos betegek száma napról napra csökken, s a szervezett, tudományos célú szűrővizsgálat előzetes adatai alapján a lakosság átfertőzöttsége alacsony. A járóbeteg rendelésekre vonatkozó információkat táblázatos formában összegezték.
Kép

Révész János főigazgató kérése a következő:

- a Magyarország Kormánya által meghozott veszélyhelyzeti, járványügyi intézkedéseket változatlanul tartsák be!

Ne feledjék, hogy a járványügyi helyzet javult, azonban a koronavírus jelenléte nem szűnt meg és a kockázatok csökkenése ellenére a veszélyhelyzet továbbra is fennáll.

- Mielőtt felkeresik a kórházat, feltétlenül tanulmányozzák a 2020. május 11-én közzétett közleményben ismertetett eljárásrendet.

- A rendelések táblázatos formában történő áttekintése során a betegfogadási rendre nézve három jelzést fognak találni:

1. Sürgős: Ezeken a rendeléseken a Mentőszolgálat, egyéb betegszállító szervezetek, illetve a sürgősségi külső beutalások útján megjelenő betegeket fogadják, továbbá néhány egyéb, a szakma által sürgősnek minősített esetben szakorvos irányíthatja ide a beteget. Sürgősségi panaszaik esetén a Sürgősségi Osztályon történjen jelentkezzenek.

2. Belső beutalási rend szerint: Ezek a járóbeteg rendelések olyan speciális tevékenységeket folytatnak, ahová a kórház fekvőbeteg osztályai és járóbeteg rendelései irányíthatnak pácienseket a saját belső előjegyzési rendszerükön keresztül.

3. Telefonos konzultációval bíró rendelések: A rendelések döntő többségét ez az ellátási forma képezi, itt a betegek megjelenése előtt feltétlenül történjen telefonos konzultáció, enélkül a rendelés nem látogatható.

A jelenlegi ellátási rend elsődleges célkitűzése a kapacitások növelése - a maximális betegbiztonság és dolgozói biztonság fenntartása mellett. Ez az eljárási rendszer tehát átmeneti, még messze nem jelenti a kapacitások teljes körű visszaállítását.

Külön öröm viszont az, hogy – élve a bővítési lehetőséggel – a szívműtött és az infarktuson átesett betegek rehabilitációjának érdekében a Szent Ferenc Tagkórházban hétfőtől újraindulhat a (korai) kardiológiai rehabilitációs ellátás. (Elsőként az osztály kizárólag a kardiológiai osztályról és a szívsebészeti cetrumokból fogad beteget.)

Diósgyőri telephely-szakrendelések

GYEK szakrendelések

Szent Ferenc Kórház szakrendelések

Semmelweis Rendelőintézet járóbeteg szakrendelések

Szentpéter kapui tagkórház szakrendelések

Szikszói tagkórház szakrendelések

Mezőkövesdi tagkórház szakrendelések

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.