Ugrás a tartalomra

Miskolcon is indulnak a nyári táborok

Létrehozva
A múlt csütörtöki kormányzati bejelentés értelmében napközis táborokat már lehet tartani, az ottalvós táborokra viszont még várni kell.
Kép
Fotó: MiNap-archív

Erről Tóth Béla, a taborfigyelo.hu vezetője beszélt kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A szakember elmondta azt is, a honlapjukon hétszáz turnus közül lehet válogatni, ami kevesebb, mint az ilyenkor szokásos mennyiség, tehát nincs annyi hely, mint tavaly.

Hozzátette: a legtöbb szervező már februárban meghirdette táborait, így csak a "startpisztolyra" vártak, vagyis arra, hogy fogadhassák a foglalásokat.

Hasonló a helyzet a miskolci táborokkal is, derül ki a Miskolc Televízió híradójának összeállításából. Ezek jórészét szintén már korábban el kezdték szervezni, így van már, amire jelentkezni is lehet. A pontos szabályokról még nincs kormányrendelet. 

Már korábban elkezdték

A Bükki Természetjáró Fiatalok Egyesületének egyik legnépszerűbb nyári napközis tábora például biztos, hogy idén is elindul. Az érdeklődés hatalmas, a turnusok gyorsan betelnek.

„Vasárnaptól a Miskolc Zoo napközis táborunkra lehet már jelentkezni, illetve a bükki gyapjúerdő táborunk, tehát ez a kettő, ami elindult, és természetesen a bükki túra, illetve bükki kalandtáborunk is indulni fog.” – mondta Makár Richárd szervező, aki hozzátette, utóbbival kapcsolatban még több még több szervezettel kell egyeztetni  –tette hozzá az egyesület szervezője.

Makár Richárd elmondta azt is, hogy a szülők részéről nagy az igény a nyári táborokra, sokan előre jelentkeztek.

Kép
Fotó: MiNap-archív

Élmények és kalandok várják nyáron a diósgyőri várban is a gyerekeket. A Miskolci Kulturális Központ nyári, napközis táborait is hamarosan meghirdetik. A várban többféle táborba jelentkezhetnek majd a gyerekek, de a kulturális központ többi intézményében is lesznek foglalkozások.

Pereces is nyit

A perecesi gyerektáborban is elkezdődött a felkészülés, a fűnyírás, tereprendezés és az épület takarítása már tart. Ide is várják majd a gyerekeket június 29-től. Három turnust indítanak, a perecesi tábor augusztus 7-én zár.

Petruskó Norbert, a polgármesteri hivatal szóvivője elmondta, a táborba turnusonként maximum 250 gyermek jelentkezhet a törvényi előírásoknak megfelelően.

-Előnyt élveznek a dolgozó szülők gyermekei, éppen ezért a jelentkezési laphoz munkáltatói igazolást is mellékelni kell. Hogyha mindkét szülő dolgozik, akkor értelemszerűen kettőt. A perecesi táborba 6 és 13 év közötti gyerekek jelentkezhetnek június 5-ig, péntekig – mondta.

A kormány egyelőre csak a napközis táborok rendezésére adott zöld utat, az ott alvós táborokról még nem születet döntés. 

Ez is érdekelhet

Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.