Ugrás a tartalomra

Stop! – megálljt parancsolnak az autósoknak a Tündérkertnél

Létrehozva
Alig lehet parkolni a Tündérkert közelében található utcákban, az ott élőket pedig zavarja a nagy forgalom. Hamarosan változhat a helyzet.

A Diósgyőri vár melletti szabadidőpark – főleg hétvégén - egyre több érdeklődőt vonz. Sokan autóval érkeznek és a Tokaji Ferenc, a Tópart vagy a Haller utcában parkolnak, ezért hamarosan jelzőtáblákat helyeznek majd ki a környéken.

Az önkormányzati rendészet arra kéri az autósokat, hogy inkább a Lovagi Tornák Terénél vagy a Diósgyőri várnál álljanak meg. Kovács László Csaba, a MiÖR igazgatója elmondta, amikor kikerülnek a behajtani tilos táblák, akkor szigorúbban fognak fellépni. Eddig inkább a figyelmeztetéssel, figyelemfelhívással éltek – ezt követően viszont szankcionálniuk kell a szabálysértőket.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.