A Tiszai pályaudvarról induló 30 és 31-es járatok a Vízügyi Igazgatóság és a Lévay József utca megállói helyett, a 32-es számjelzésű autóbuszvonal Szinvapark, illetve Vörösmarty városrész megállóhelyein vehetők igénybe. Az Avas kilátó végállomásról induló járatok megállóhelyei változatlanok.
Változás a 30 és 31-es autóbusz közlekedésében
Létrehozva
Május 22-én, pénteken 08:00-12:00 között a Soltész Nagy Kálmán utca és Lévay József utca kereszteződésénél aszfaltozási munkálatokat fognak végezni.
Ez is érdekelhet
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.