Ugrás a tartalomra

Átvették mandátumukat az új képviselők

Létrehozva
Hétfőn átvette mandátumát a miskolci közgyűlés két új önkormányzati képviselője, Szécsényi Mariann és Kozma István Jánosné. A megbízóleveleket Rakaczki Tamás, a helyi választási bizottság elnöke adta át a képviselőknek.
Kép
Kozma István Jánosné és Szécsényi Mariann. Fotó: Végh Csaba

Szécsényi Marianna és Kozma István Jánosné személyében két új önkormányzati képviselő jutott mandátumhoz a miskolci közgyűlésben. A változást egyrészt az indokolta, hogy Dr. Kiss János miniszterelnöki biztosi feladatai jogilag összeférhetetlenek a képviselői munkával, másrészt Glatz Katalin családi okok miatt lemondott mandátumáról. 

Kép

Szécsényi Marianna az előző önkormányzati ciklusban Martinkertváros és Miskolc-Szirma képviselőjeként, 2018 júniusától pedig a Rendészeti Bizottság elnökeként dolgozott a város közgyűlésében.

Kép

Kozma István Jánosné pedig a 6-os választókörzet önkormányzati képviselő-jelöltje volt, valamint a KDNP elnökségi tagjaként tevékenykedett az előző ciklusban. 
 

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.