Ugrás a tartalomra

Velünk a Város: „a miskolci fideszesek sosem bíztak a miskolciakban”

Létrehozva
Miközben a miskolci Fidesz-KDNP azt hangoztatja, hogy „nem kellene ennyi politikai tanácsnok a városházára, és nem kellene a 2010 előtti idők vezetőit újra alkalmazni a válság idején”, úgy látszik, megfeledkeznek saját kilencévnyi „áldásos” munkálkodásukról – írja közleményében a Velünk a Város frakció.

Úgy fogalmaznak: „arról a kilenc évről, amelynek idején csak fideszes politikusok és rokonaik, barátaik kaphattak munkát Miskolcon. Amikor csak belőlük lehetett cégvezető, mondvacsinált szakértő, iskolaigazgató, még akkor is, ha ehhez sem végzettségük, sem tapasztalatuk nem volt, vagy ha személyük ellen a miskolciak többször is „hangosan és érthetően” fejezték ki tiltakozásukat.”

– Az igazság az, hogy miközben most emiatt aggódnak, addig csak tavaly januártól októberig 49 embert, haverokat, pártkatonákat vettek fel a 370 fővel működő fideszes városházára, ahol 3 aljegyző és 3 fideszes politikai tanácsadó is dolgozott. Köztük egy budapesti. Hiszen tudjuk, hogy a miskolci Fidesz sosem bízott annyira az itt élőkben, hogy elismerje szaktudásukat, képességeiket, ehelyett inkább a határon túlról, vagy Budapestről hívta ide a haverokat, rokonokat és politikai elvbarátokat – írják.

Azzal folytatódik a közlemény, hogy „amikor a miskolci Fidesz a költekezés miatt aggódik, akkor arról elfelejtkezik, hogy az előző, fideszes városvezetés 12 Polgármesteri Biztost foglalkoztatott, fejenként közel egymillió forintos fizetésért. Arról sem szólnak, hogy a biztosok munkája szinte fölösleges volt, hiszen megbízatásuk és ezen túli feladatkörük között több esetben is átfedés volt. Előfordultak olyan esetek, hogy a Polgármesteri Biztosok saját munkájukat felügyelték, ellenőrizték.”

– Az igazság az, hogy míg a fideszes városvezetés idején 3 politikai tanácsadó dolgozott a városházán, addig most nincs ilyen munkakör a polgármesteri hivatalban. Az igazság az, hogy míg a fideszes városvezetés idején 3 aljegyző dolgozott jó pénzért a városházán, addig most egyetlen aljegyző is képes elvégezni ugyanazokat a feladatokat. Az igazság az, hogy míg a fideszes városvezetés idején 370 fővel és 7 főosztállyal működött a polgármesteri hivatal, addig ma 356 fő és 5 főosztály is képes elvégezni ugyanazt a munkát.

„És az igazság az, hogy az uram-bátyám viszonyok, a haverok és volt osztálytársak helyzetbe hozása és kitömése pénzzel éppen a fideszes városvezetés védjegye volt. Elég csak végignézni a Miskolc Holding korábbi vezetőgárdáján, vagy megnézni a tavalyi választások után bő kézzel osztogatott, pofátlanul magas végkielégítéseken és lelépési pénzeken.”

– A miskolci Fidesz most úgy tesz, mintha aggódna a város jövőjéért, milliárdos hiányt emleget, miközben az elmúlt hetekben és hónapokban épp a fideszes kormányzat vett el milliárdokat Miskolctól és a miskolci emberektől, miközben a miskolci fideszes politikusok vagy mélyen hallgattak, vagy lelkesen támogatták az elvonásokat – írják.

„Arra kérjük a miskolci Fidesz-KDNP-t, hogy ne legyen ennyire szelektív az emlékezetük, és fejezzék be a hazudozást, a város gyalázását, és ha már dolgozni nem akarnak saját választókerületeikért és városukért, akkor legalább ne akadályozzák azokat, aki valóban szívükön viselik Miskolc sorsát, jövőjét” – zárul a közlemény.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.