Ugrás a tartalomra

Már osztják az adománylisztet a miskolciaknak

Létrehozva
A Borsod Agroker felajánlása a leginkább rászorulóknak nyújthat segítséget. 

Az elmúlt napokban kezdték meg annak a több mint 12 ezer kiló a lisztnek a szétosztását, melyet még május elején adott át az önkormányzatnak a  Borsod Agroker Zrt.

Kép


A nemes felajánlás egyik felét a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény (MESZEGYI), a másikat pedig a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai juttatják el rászorulókhoz – tudtuk meg Kovács László Csaba igazgatótól. 
Hozzátette: a tőlük rendszeresen ellátást igénylők közül 220 személynek, családnak tudnak most adni a lisztből. 

-Az érintettek címét, telefonszámát összegyűjtöttük, velük időpontot egyeztetünk, és ennek megfelelően szállítják ki a csomagokat a munkatársaink – mondta. 

Kép
Fotó: Mocsári László


Bokros Imre egyike azoknak az idős ellátást igénylőknek, akinek részesül az adományból. Az idős úr lapunknak elmondta, a kapott öt kiló liszt hosszú-hosszú időre elég lesz számára.

-Sajnos beteg vagyok, viszont sütni, főzni rendszeresen szoktam, így nekem ez nagyon nagy segítség – tette hozzá. 

A 220, egyenként öt kilós csomagot a rendészek a következő időszakban folyamatosan juttatják el az érintetteknek.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.