Ugrás a tartalomra

Trianon 100 – „Az összetartozásnak építőereje van”

Létrehozva
Ünnepségekkel és koszorúzással emlékezett Miskolc az első világháborút magyar részről lezáró trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulójára csütörtökön.

Az eseménysorozat reggel a népkerti Országzászlónál kezdődött, ahol Veres Pál, Miskolc polgármestere mondott ünnepi beszédet. A városvezető kijelentette, a Párizs környéki békeszerződések Magyarország számára jelentették a legnagyobb veszteséget mind lakosságszámában, mind az elcsatolt területek nagyságát illetően: az ország területe a korábbinak egyharmadára csökkent, Magyarországon az összmagyarság alig kétharmada, 7,6 millió fő maradt.

- Felelősségünk megemlékezni arról, hogy Magyarország a világháborút követően milyen igazságtalan és reménytelennek látszó helyzetbe került. A győztes hatalmak célja nem volt más, mint a bosszú, a magyar állam jelentéktelenné tétele. Ez a terv az elmúlt száz év megpróbáltatásai ellenére sem sikerült. A második világháború hatásai, a kommunista diktatúra ideológiája sem volt képes megtörni a nemzeti összetartozás eszméjét. A közös nyelv, a történelem, a kultúra tudomány, a nemzettudat olyan erő, ami összeköt, eggyé kovácsol bennünket – hangsúlyozta.

Preview Image
Fotók: Juhász Ákos

Emlékezés és összetartozás

Veres Pál emlékeztetett, június negyedikét 2010 óta ünnepeljük a Nemzeti Összetartozás napjaként. - Az emlékezés mellett éppen ez, az összetartozás június 4-ének a legfontosabb üzenete. A közösségtudat és a valahová tartozás érzése segít a nehézségek áthidalásában. Az összetartozásnak építőereje van. Különösen fontos ez a jelenlegi helyzetben, hiszen a járvány is megmutatta azt, hogy az összefogásban micsoda erő rejlik, milyen fontos az egymásra figyelés, egymás segítése. A mai napon tehát nemcsak hazánk történetének egyik legmeghatározóbb eseményére emlékezünk, hanem hitet teszünk az egy nemzethez tartozás és az összefogás mellett is. Hiszem, a közösség ereje szükséges ahhoz, hogy igazán nagy dolgokat valósítsunk meg, akár itt Miskolc városában is – tette hozzá.

A polgármester végül arról beszélt, Miskolc már számos alkalommal megmutatta, hogy az összetartozás ereje által mennyi mindent el tud érni, a miskolciak mindig is hitet tettek az összetartozás mellett.

A nemzeti összetartozás példáját látjuk a határokon túl is, hiszen az ottani magyar közösségek, bár egy más állam részeként élnek, mégis fenntartják, megőrzik saját kultúránkat, művészetünket, hagyományainkat, nyelvünket, minden nehézség ellenére. Nemcsak a határainkon túl élő magyarságnak van szüksége összefogásra, hanem nekünk, az anyaországban élőknek is, hiszen sikereket csak közös erővel érhetünk el, hozzásegítve ezzel városunkat, országunkat, nemzetünket a további fejlődéshez. A mai emléknap világítson rá nemzetünk értékeire, határainkon kívül és belül egyaránt és adjon erőt a következő évszázadokra. Isten, áldd meg a magyart! – zárta Veres Pál.

A beszédet követően a történelmi egyházak képviselői mondták el a trianoni évfordulóval kapcsolatos gondolataikat, majd az emlékezés koszorúit, virágait helyezte el az országzászlónál Miskolc képviseletében Veres Pál polgármester, Varga Andrea Klára alpolgármester és Ignácz Dávid jegyző, őket az intézmények, pártok és civil szervezetek képviselői követték.

Preview Image

Mindenki vesztese Trianonnak

- A mai napon mindannyian elsősorban saját nemzettestvéreink szenvedéseire gondolunk, de felülemelkedve saját fájdalmunkon erkölcsi kötelességünk felhívni a világnak a figyelmét arra a döbbenetes felismerésre, hogy a Trianonban alkalmazott gyakorlat meghatározó lépés volt Európa kulturális életének végső megsemmisülése felé – ezt már Badány Lajos, a Velünk a Város frakcióvezető-helyettese mondta Gyula utcai Trianon-emlékműnél, itt folytatódott délelőtt a megemlékezés.

A békediktátum a Kárpát-medence népeinek érdekeit biztosan nem szolgálta – folytatta -, „hiszen általa szétverték a korábbi tökéletes gazdasági és földrajzi egységet, amely a kor fejlődési ütemét tekintve Magyarországot Európa vezető nagyhatalmai közé emelhette volna. Elhintették az ellenségeskedés mételyét a népek között, meggátolva ezzel a fejlődéshez szükséges összefogás lehetőségét.”

Badány Lajos kijelentette, Trianonnak mindenki vesztesévé vált, győztesek és legyőzöttek egyaránt. – Az első világháborút lezáró békék súlyos igazságtalanságai magukban hordozták a második világégés csíráit, és ezt követően Európa már soha többé nem tudta visszaszerezni a világpolitikában egykoron betöltött súlyát – tette hozzá.

A frakcióvezető-helyettes hozzátette, Magyarországot a trianoni döntést követően sem sikerült megtörni, az elmúlt évszázadban megannyiszor talpra állt, „ez pedig egyértelmű megerősítése annak, hogy ha egy nemzetnek van hite és jövőképe, akkor csodákra képes.” A politikus beszéde után Miskolc város képviseletében Varga Andrea Klára alpolgármester koszorúzta meg az emlékművet, ezt követően pártok és civilszervezetek helyezték el az emlékezés virágait, koszorúit.  

A városi megemlékezés-sorozat délután ötkor Felsőhámorban folyatódik, a Sziklamászófalnál, ahol emlékművet avatnak, este héttől pedig az összetartozást jelképező őrtüzeket gyújtanak a város életében fontos és köztiszteletben álló személyiségek:

19.00 Avasi kilátó – Veres Pál, polgármester
19.30 Szent István tér – Pfliegler Péter, Miskolc Pro Urbe díjasa
20.00 Tapolca – Papczun Ernő Ferenc, Miskolc Pro Urbe díjasa
20.30 Szinva terasz – dr. Hevesi Attila Lajos, Miskolc díszpolgára
21.00 Diósgyőri vár – Péter Barnabás, Miskolc Pro Urbe díjasa
21.30 Lillafüred  – dr. Dobos László, Miskolc díszpolgára

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.