Ugrás a tartalomra

Régiségvásár, mint régen

Létrehozva
Bár a szájmaszk kötelező volt, ezt nem sokan vették komolyan, a kézfertőtlenítő pontokon azonban szépen fogyott a folyadék. Egy azonban biztos, a régi mustrákat idéző hangulat kezd visszatérni a főutcára. Végh Csaba fotóriportja.

Ahogy például Debrecenben, Nyíregyházán és Egerben, úgy Miskolcon is újra megrendezték a nagy érdeklődésre számot tartó régiségvásárt.

Preview Image
Fotógaléria: Végh Csaba

A helyiek már nagyon várták, hogy újra régi könyvek, antik tárgyak között válogathassanak, szépen megtelt a Centrum és a Városház tér közötti szakasz.

Természetesen a szervezők igyekeztek a járványhelyzetre felkészülni. Mint Braun István, az Erka Art Bt. üzletvezetője és a Miskolci Régiségvásár szervezője elmondta, a standokat úgy alakították ki, hogy a megfelelő távolság meglegyen köztük. Fertőtlenítő pontokat állítottak fel végig a régiségvásár területén. És táblával jelezték, hogy kérik a vásározókat, tartsák meg a védőtávolságot és használjanak maszkot.

– Hellyel-közzel ez meg is valósult, a vásározók közül többen is betartották a szabályokat – mondta.

A lényeg, hogy a régiségvásár újraindult, szerették a vásározók és a vásárlók is, ahogy az megszokott volt.

A szervezők a vásár végén takarítottak, a standoknál elmondták, hogy szemetet ne hagyjanak maguk után a miskolci főutcán.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.