Ugrás a tartalomra

Miskolc újraindul – javaslatcsomag a kormány felé

Létrehozva
A kormány még márciusban hozta létre Északkelet-Magyarország Nemzeti, Gazdasági és Kulturális Övezetének Koordinációs Fórumát, amelynek elsődleges feladata előkészíteni a térség nemzeti, gazdasági és kulturális fejlesztési tervének, a „Creative Region – Határtalan fejlődés” javasolt programjait. A Fórumra Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár Bereg mellett meghívást kapott Borsod-Abaúj-Zemplén megye, ezen belül pedig Miskolc is mint megyeszékhely.

A fórum tagjai, a négy megye szövetsége felismerte, hogy a veszélyhelyzet miatt megváltozott gazdasági helyzet tőlünk is, megye- és városvezetőktől azonnali, gyors megoldásokat kínál, ezért május végéig elkészítettük a megyék és megyeszékhelyek összehangolt programját – olvasható a polgármesteri hivatal kedd délután kiadott közleményében.

Gazdaságélénkítő programcsomagot tettek le az asztalra

Mint írják, ennek keretében Miskolc egy gazdaságélénkítő javaslat- és programcsomagot tett az asztalra. A programcsomagban természetesen Miskolc kapott főszerepet, de a javaslatokat úgy fogalmazták meg, hogy a partnerekkel egymást erősítsék, a programokat összehangolják.

Miskolc Újraindul címmel 10 olyan javaslatot, ernyőprojektet fogalmazott meg a város, amelyek rövidtávon a gazdaság újraindítását segítik, valamint munkahelyek megóvását és újak teremtését célozzák. Ez a javaslatcsomag rövidesen a kormány elé kerül.

A megyék, városok sokszínűsége lehetővé teszi azt, hogy egymás jó gyakorlatait sikeresen hasznosítsák – folytatódik a közlemény. – A kormány döntése értelmében olyan övezeti szintű fejlesztésekre lesz lehetőségünk, mint például a hálózatos gazdaság és iparfejlesztés, az autópálya-kataszterek, a közösségi közlekedési fejlesztések és az oktatási rendszerek összehangolása. A megyékkel szomszédos külhoni területekkel pedig a fennálló, hagyományosan szoros és jó kapcsolat erősítése, elmélyítése a cél.

Miskolc tehát a koronavírus-helyzet alatt is már az újraindulásra készült

A város vezetése hónapok óta dolgozik ezen, egyeztetve a gazdasági élet, a kultúra, a turisztika, a szolgáltatói szféra képviselőivel. Sok olyan terület van, amely kényszerűen leállt, alvó állapotba került, vagy legalábbis működésében lelassult, kapacitásában mérséklődött, most viszont a lehetőségek mentén mihamarabb újra „fel kell, hogy pörögjön”. Példaként elég talán az idegenforgalmat említeni, amely egyrészt a borsodi megyeszékhely egyik legfontosabb kitörési pontja lehet, ily módon prioritás az önkormányzati várospolitikában, másrészt épp a nyári turisztikai szezon beindulására vár, bízva a hazai és külföldi kirándulók minél hamarabb, minél nagyobb számú megjelenésében.

Mint ismeretes, Miskolc négy turisztikai desztináció tekintetében számol nagyarányú fejlesztésekkel, beruházásokkal a belátható jövőben: pályázati programok futnak egyidejűleg Lillafüred, Miskolctapolca, a diósgyőri vár, valamint az Avas és a belváros felvirágoztatására. A 2030-ig tartó időszakot érintő turizmusfejlesztési stratégiát a készítők megvitatták a piac szereplőivel, jelenleg az ő javaslataik beépítése folyik.

A turisztikai szektor mellett a helyi vállalkozókkal, a gazdasági élet szereplőivel is elindultak az egyeztetések, számolva azzal, hogy az élet újraindulásával városi, kormányzati segítségre lesz szükségük.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.