Ugrás a tartalomra

Virtuális utazások a nyugdíjas korosztálynak

Létrehozva
Felnőttek számára is elérhetővé válik hamarosan a Scool-túra virtuális utazások programja, amely úttörő kezdeményezésként indult a karanténhelyzetben a kirándulások befagyasztása miatt. A kalandok június végén indulnak.
Kép
Forrás: pixabay.com

A miskolci iroda Erdélybe, Felvidékre, Kárpátaljára és Délvidékre „utaztatta” a diákokat virtuálisan, egyedi kezdeményezéssel az országban. Ehhez első körben általános iskolás felsősök csatlakozhattak határon innen és túl. Naponta átlagban százhúsz gyerek vett részt a közösségépítő online eseményen és nemcsak bőséges ismeretanyaggal, hanem ajándékok tucatjaival is gazdagodhatott.

Több mint harminc külhonban élő magyar idegenvezető segítette ezeket a túrákat és működött közre az online programban is, akik avatott ismerői a helyi jellegzetességeknek és segítették a fiatalokat az élményszerzésben.

Az élménydús kirándulásokhoz olyan neves résztvevők csatlakoztak, mint Aranyosi Péter humorista, Kiss Kata énekes, Varga Viktor, a Csillag születik sztárja, Tarpai Viktória színésznő, Lutter Imre előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke vagy éppen Kenyeres Oszkár, a Hazajáró honismereti sorozat szerkesztője.

A program felnőttek számára is megnyílik június utolsó hetében és öt alkalommal, hetente egyszer elérhető lesz. A fődíj egy hajdúnánási utazás. Jelentkezni e-mailben már most lehet a virtualisutazas2020@gmail.com címen.

Szabó Éva, a Scool-Túra Utazási Iroda szakmai vezetője elmondta, több okból is jó a nyugdíjasoknak a virtuális utazás. – Olyan tájakon járhatnak, ahova most biztosan nem utazhatnak el szervezetten, fejlődik az informatikai tudásuk, kérdezhetnek az élő idegenvezetés alatt és nem utolsósorban nosztalgiázhatnak is, hiszen Trianon kapcsán minden idősben emlékek ébredhetnek.

További információk, kedvcsináló videók és beszámolók a programról a Scool-túra Facebook-oldalán jelennek meg folyamatosan.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.