Ugrás a tartalomra

Velünk a város: Fideszes pártkampány közpénzből

Létrehozva
Elindult a vizsgálat a kampányanyagok ügyében.

 

Kép
Az ügyet sajtótájékoztatón ismertette korábban Hegedűs Andrea és Bartha György. (Fotó: Juhász Ákos)

A Velünk a Város frakció közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe, amelyet változtatás nélkül közlünk.

„A Velünk a Város frakciója örömmel értesült arról, hogy Veres Pál Miskolc MJV polgármestere vizsgálatot rendelt el a miskolci közélet elmúlt 30 évének legsúlyosabb, a Fidesz által elkövetett politikai botránya kapcsán Miskolc MJV Önkormányzatánál és a Miskolc Holding Zrt-nél is.
 
Mint ismert: a jelenleg rendelkezésünkre álló információk szerint a 2019. évi önkormányzati választási kampányban az Alakszai Zoltán vezette polgármesteri hivatal és a Kriza Ákos vezette Fidesz a város nyomdájából rendelt fideszes kampányanyagokat, amelyeket a Miskolci Kulturális Központtal, a miskolci nyugdíjasok pénzéből, vagy épp a város egyik közalapítványából fizettettek ki.  
 
Az adatok alapján teljesen világos, hogy Alakszai Zoltán és Kriza Ákos, a fideszes jegyző és a fideszes polgármester, a fideszes polgármesterjelölt és a fideszes pártelnök a város kasszájából finanszírozták a bukott választási kampányukat - a miskolciak pénzéből. A MiProdukt Kft.-ben, a város nyomdájában a bizonyítékokat megpróbálták eltüntetni, meghamisították a nyilvántartásokat, amit lehetett megsemmisítettek, de egy rutinellenőrzés során lebuktak.

Joggal mondjuk, hogy ez a miskolci közélet elmúlt 30 évének legsúlyosabb politikai botránya, hiszen a Fidesz a hivatalt és a város cégeit, intézményeit kihasználva választási kampányra költötte a miskolciak pénzét. De nem csupán a városi kasszát dézsmálták, pályázati pénzek is kampánypénzként végezhették. Például szépkorúak számára szervezett kulturális rendezvények támogatására kértek több tízmillió forintot, de a rendelkezésre álló információk alapján ezek a közpénzek is fideszes választási plakátként végezték.

Felháborító, amit a miskolci Fidesz, a miskolci fideszes képviselők tettek. A város kasszáját pártkasszaként kezelték. Felháborító, hogy több ízben is meglopták a miskolciakat, és úgy tűnik, a pályázati pénzekkel is felelőtlenül, nem a miskolciak, hanem pártjuk érdekeit szem előtt tartva gazdálkodtak.
 
A Velünk a Város frakciója azt kéri Veres Pál polgármester úrtól, hogy a vizsgálatokat terjesszék ki a közösségi programokat célzó pályázatokra, mert gyanúnk szerint onnan folyatta ki az előző városvezetés a pénzt kampánycélokra.
 
Hegedűs Andrea frakcióvezető-helyettes és Bartha György önkormányzati képviselő”

Ez is érdekelhet

Jövőre(f) - közös családi napot tartott tizenöt református gyülekezet Diósgyőrben
MiskolcEgyházSzabadidő
Hagyományteremtő céllal szervezték meg első alkalommal, szeptember 6-án, vasárnap több miskolci református gyülekezet és család találkozóját, hogy erősítsék egymást református identitásukban és egy közösségépítő programmal kezdjék a tanévet.
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások Miskolcon
MiskolcKultúraGasztroEgyház
Ismét megtelt élettel és finom étkekkel a miskolci zsinagóga udvara vasárnap, a IV. Sólet Fesztiválon.
Képgaléria
Régiségvásár
Különleges vendégek érkeztek az első őszi régiségvásárra
MiskolcSzabadidő
Megelevenedett képregényfigurákkal, más jelmezes szereplőkkel és old timerekkel is találkozhattak a szeptemberi régiségvásárra kilátogatók.
Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.