Ugrás a tartalomra

Miskolciak, bringázzatok – és nyerjetek!

Létrehozva
A Nagy-Miskolc program részeként sportolásra, biciklizésre buzdító kezdeményezést indít a miskolci önkormányzat.

Az egész nyáron át tartó kampány keretében arra szeretnék ösztönözni a miskolciakat, hogy aki és amikor csak teheti, kerékpárral járja a várost és környékét. A június 15. és augusztus 31. között zajló akcióban ráadásul nyerni is lehet – tájékoztatott közleményében a polgármesteri hivatal.

A Bringázz Miskolc! című rendezvény célja, hogy játékos formában bírja sportolásra a borsodi megyeszékhelyen élőket, ide látogatókat.

A fenti időtartamban fotókat várnak. A résztvevők úgy nevezhetnek, hogy beküldenek minimum két képet: egy olyat, amin megörökítik, merre bicikliztek a városban, a másik pedig egy screenshot (képernyő-mentés) a telefonján használt alkalmazásból, melyen látható a fotózás dátuma. (Fontos, hogy a kampány ideje alatt biciklizzen a játékos.)

Az e-mail cím, ahova ezeket várják: marketing@miskolc.hu.

A beérkező fényképek a Hello Miskolc Facebook-oldalra kerülnek majd ki, ahol szavazni lehet rájuk.

A három legtöbb szavazatot kapott játékos nyer: a fődíj egy 20 ezer forintos ajándékutalvány az Excelsior Sportcentrum felajánlásával, valamint a Lillafüredi Kalandpark jóvoltából különdíj is lesz.

Az összes nyeremény, a játék részletei, a játékszabályzat ITT megtekinthető.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.