Ugrás a tartalomra

Lillafüredre jöttek klipet forgatni a fővárosból

Létrehozva
Pachmann Péter zenekarának új számához forgatott klipet, aminek helyszínéül a lillafüredi Palotaszállót nézte ki. Szereplőket pedig a Miskolci Nemzeti Színház színészgárdájából válogatott.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Végh Csaba

Amikor az ember ötven felé közeledik, elkezd gyártani magának egy bakancslistát – mondta Pachmann Péter televíziós szerkesztő, műsorvezető, énekes, író, tanár, a TV2 Mokka című műsorának vezetője, akinek az egyik nagy vágya egy videoklip forgatása. – Ehhez zenészeket találtam, akikkel egy zenekart alapítottunk, néhány dalt felénekeltünk, és úgy döntöttünk, hogy egyiknek a klipjét Miskolcon, a lillafüredi Palotaszállóban készítjük. Korábban tartottunk itt terepszemlét, és gyönyörű helyszínnek találtuk. Másrészt szívügyem volt, hogy a klip Miskolcon forogjon, mert én nagyon szeretem ezt a várost. Régóta vagyok Miskolc-párti, az utóbbi három évben kommunikációt tanítok az egyetemen. Édesapám családja borsodi, ráadásul a kislányom nagyszülei is itt élnek, úgyhogy nagyon sokat járok ebbe a városba.

Kép

A Nem hittél bennem című dal első hallásra olyan, mintha egy szerelmi történetről szólna, pedig nem az. – Inkább az a lényege, hogy az ember egész életében ki van téve mindenféle ítéletnek, tehát nem hisznek benne. Sokkal könnyebben élhetnénk az életünket, ha nem ítélkeznének fölöttünk folyton, hiszen mi, emberek csak összefogva vagyunk képesek nagy dolgokat létrehozni – fogalmazott Pachmann Péter​. – A szüleimmel is beszéltem arról, hogy mennyivel egyszerűbb lett volna az életem, ha hitt volna bennem mindenki, általános vagy középiskolában és később is. Mostanában szembesülök azzal, hogy emberek rácsodálkoznak, hogy tévés műsorvezető vagyok, tévés dalversenyt nyertem, regényeket írok, egyetemen tanítok. Tehát nem nézték ki belőlem – ez nekem fekete folt az életemben – tette hozzá. 

Kép

A klip forgatókönyvét Pachmann Péter írta és ő is rendezi. Ebben most próbálja ki először magát. – Azt gondolom, hogy forgatókönyvírónak az ember nem születik, hanem beletanul. Ha van egy jó történet a fejében, akkor nagyon szépen el tudja készíteni. A klipnek három része van: a gyerekkor, a középkor és az idősödő kor. Alapvetően szeretik egymást az emberek, de ha van egy pillanat, ami törést okoz, akkor ez sajnos áthidalhatatlan szakadékot okoz köztünk.

Kép

Seres Ildikó, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze emlékszik, hol és mikor találkozott először Pachmann Péterrel. – Ő egy nőnapi rendezvény házigazdája volt az edelényi kastélyban, ahol én az előadók között szerepeltem. Utána keresett fel az ötlettel. Annak nagyon örültem, hogy Gáspár Tibor partnere lehetek, mert vele az elmúlt években két nagyon jó szerepet is játszottam. Nem volt kétséges, hogy elvállalom-e, főleg a kilencvenéves Palotaszállóban, aminek külön örültem – mondta a színművésznő, aki nagyon izgult a forgatás előtt, mert ilyet még nem csinált.

Ez is érdekelhet

Holttestet találtak Miskolcon
MiskolcBaleset
A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú holttest ügyében, akit július 9-én, Miskolcon a Várhegy utca erdős részében találtak meg. Személyes tárgyai alapján azonosításában olvasóink segítségét is kérik.
A Moto-Rock élmény most már mindenkié – ingyenes lesz a fesztivál
MiskolcKultúraSzabadidő
A zene mindenkié. A motorozás mindenkié. Most pedig a Moto-Rock élmény is mindenkié! A szervezők és a támogatók döntése értelmében a Miskolci Moto-Rock Fesztivál és Családi Hétvége teljes programja ingyenesen látogatható.
Tündöklő – A fény művészete - augusztus 20-án Miskolc belvárosa a kortárs fényművészet színterévé válik
MiskolcKultúra
Kétnapos, különleges vizuális élménnyel várja a látogatókat Miskolc belvárosa augusztus 20-án és 21-én. A Tündöklő – A fény művészete fesztivál során a város ikonikus épületei, terei és közösségi helyszínei új arcukat mutatják meg.
Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
Dánielfy Gergő: Azt a szeretetet adjuk tovább, amit a közönségtől kapunk
MiskolcSzabadidő
Vasárnap este Dánielfy Gergő töltötte meg zenével a Csengey-kertet. A koncert apropóján új korszakról, a dalok mögötti személyes történetekről és arról beszélgettünk vele, hogyan lehet a színpadon kapott szeretetet továbbadni a közönségnek.