Ugrás a tartalomra

Évadot zártak a bábszínházban

Létrehozva
Értékesnek ítélte ezt az évadot is Szabó Attila, a Miskolci Csodamalom Bábszínház igazgatója az évadzáró ülésen. Annak ellenére is, hogy több darabot nem mutattak be, és sok előadás maradt el a pandémia miatt.
Kép
Fotó: Végh Csaba

Ignácz Dávid, Miskolc város jegyzője azzal köszöntötte a Miskolci Csodamalom Bábszínház tagjait, hogy városi szinten hasonlóképpen pozitív volt a mérleg a veszélyhelyzet után, mint országosan. – Mindannyiunk számítását keresztülhúzta a kialakult helyzet, amiből végül győztesen kerültünk ki. Köszönjük a fegyelmet, amit Miskolc tanúsított – fogalmazott. Borkuti László, a Köznevelési, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottság egyik tagja biztosította az intézményt arról, hogy számíthat a város további támogatására.

Kép

Az évadot Szabó Attila igazgató összegezte. – Háromszázegy előadásunkon csaknem huszonnyolcezer néző volt jelen. A Pom Pom meséinek március 27-ére tűzött bemutatója maradt el, mint ahogy a Süsü május 12-ei premierje is. Ettől függetlenül is gazdag és tartalmas évadot zártunk. A karantén jó volt arra, hogy megerősödjünk abban, hogy a szépre, a jóra, az erkölcsi tartásra nevelésre szüksége van a társadalomnak, vagyis ránk – mondta az intézmény vezetője, hozzátéve nem mernek hosszan előre tervezni, csak az őszt látják.

Kép

Az elmaradt bérletes előadásokat jövőre pótolják, a következő évadnak pedig az erdei állatok évada címet adták, mert több állatmesét is feldolgoznak majd.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.