Ugrás a tartalomra

Már ültetik az adomány virágokat

Létrehozva
A Városgazda szakemberei megkezdték a Bénó Kertészet felajánlásában kapott virágok kiültetését.
Kép
Képünk a tavalyi virágosítás során készült
fotó: Juhász Ákos

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az arnóti Bénó Kertészet tízezer egynyári virágot ajánlott fel Miskolc városának több, mint kétmillió forint értékben. A Városgazda szakemberei már meg is kezdték a virágok kiültetését.

Kertész Béla műszaki vezető érdeklődésünkre elmondta, hogy ez a felajánlás közel egyhatodával növeli meg a város virágos területeit. Eddig ugyanis már kiültettek 60 ezer virágot többek között a Petőfi téren, a Katowice utcában, a Kilián-lakótelepen, az Otthon étterem környékén. Ezt egészíti ki a Bénó Kertészet tízezer növénye, amely a Győri kapuba, Tapolcára és Görömbölyre kerül majd.

Kép

A Városgazda az ültetés után természetesen foglalkozik majd az utógondozással, hogy a virágok sokáig szépítsék a környezetet.

Bénó Gábor, a Bénó Kertészet tulajdonosa elárulta, hogy immár több éve adományoz virágokat Miskolcnak, de ugyanúgy egyházaknak, egyéb intézményeknek. Szeretne ugyanis hozzájárulni ahhoz, hogy a város közterületei szépek, virágosak legyenek, és a miskolciak örömüket leljék ezekben.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.