Ugrás a tartalomra

Gheorghe Grozav a DVTK játékosa

Létrehozva
Tovább erősödik a DVTK következő bajnokságra épülő csapata, Hegedűs János után júliustól a 31-szeres román válogatott Gheorghe Grozav is a DVTK-ban folytatja pályafutását.
Kép

- Magyarországon folytatom a pályafutásom, mert a bajnokság egyre jobb, mindenki láthatja, mennyit fejlődtek a körülmények az elmúlt években - mondta el Gheorghe Grozav, a DVTK második nyári szerzeménye. - Feczkó Tamás régóta érdeklődött, hogy lenne-e kedvem Diósgyőrbe igazolni, és számomra rendkívül fontos, hogy egy kiváló vezetőedző velem akar dolgozni. A DVTK jó csapat, sok jó játékos alkotja a keretet, az egymás elleni mérkőzéseken pedig megtapasztaltam, milyen erőt ad a közönség. Rendre kemény meccseket játszottam a DVTK ellen, nem is sikerült soha betalálni ellenük, és ez most már egy ideig így is marad. Mindenekelőtt játszani szeretnék, méghozzá a csapat hasznos tagjaként. Az eredményeket pedig majd meglátjuk, bízom benne, minél előrébb végzünk. Számomra legfontosabb a csapat eredményessége, a góljaim száma csak ezt követi. Szombaton a DVTK és a Kisvárda egymás ellen játszik, minden jót kívánok egykori csapatomnak, de számomra most már a Diósgyőr az első.
- Gheorghe Grozav személyében egy kreatív, gólerős és tapasztalt labdarúgót igazoltunk - tette hozzá Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. - Nagyon fontos lesz, hogy nem csak gólokkal, hanem gólpasszokkal is segítheti majd a csapatot, hiszen ez a korábbi klubjaiban is jellemző volt rá. A koronavírus-járvány miatt elrendelt szünet után sajnos a gólszerzés nem volt erősségünk, ezért szakmai stáb részéről is fontos kérés volt, hogy egy támadóval erősítsük meg a keretet. Sok sikert kívánok neki Diósgyőrben!

A 31-szereres román válogatott Gheorghe Grozav az elmúlt két szezonban 37 mérkőzésen lépett pályára a magyar élvonalban, 12 szerzett találatával pedig alaposan hozzájárult a Kisvárda teljesítményéhez.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.