Ugrás a tartalomra

Andrzej Duda nyerte a lengyel elnökválasztás első fordulóját

Létrehozva
A hivatalos részeredmények szerint is Andrzej Duda hivatalban lévő államfő nyerte meg a lengyel elnökválasztás első, vasárnap tartott fordulóját a szavazatok 45,24 százalékával. A második fordulóban az ugyancsak továbbjutó Rafal Trzaskowski varsói főpolgármesterrel, a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform vezette koalíció jelöltjével kell megmérkőznie, aki a voksok 28,92 százalékát gyűjtötte össze.
Kép
Andrzej Duda, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) támogatásával induló jelenlegi lengyel elnök.

Az országos választási bizottság (PKW) hétfőn hajnalban közölt hivatalos részeredményeket a szavazatok 87 százalékos feldolgozottsága alapján. Ezek néhány százalékos - de nem érdemi - eltérést mutatnak a vasárnap este közölt exit poll felmérésekhez képest.

A részeredmény szerint a harmadik a függetlenként induló Szymon Holownia lett 13,69 százalékos eredménnyel. Az összesen 11 induló jelölt közül jelentősebb eredményt még a radikális nemzeti és az újliberális pártok koalícióját, a Konföderációt képviselő Krzysztof Bosak ért el, a voksok 6,79 százalékát szerezte meg. A Lengyel Parasztpárt elnöke, Wladyslaw-Kosiniak-Kamysz 2,46 százalékos, Robert Biedron melegjogi aktivista, baloldali EP-képviselő pedig 2,12 százalékos eredménnyel végzett.

A hétfőre virradóra közölt pontosított exit poll felmérés (late poll) szerint magas, 64,3 százalékos volt a részvételi arány.

A közzétett hivatalos részeredmények teljesen nem tükrözik még a nagyvárosok adatait, mivel ott tovább tart a voksok összesítése. Mivel Andrzej Dudának a kisebb településeken nagyobb a támogatottsága, a végleges eredmények elemzők szerint megközelíthetik a late poll eredményeket, amelyek a jelenlegi elnöknek a voksok 42,9 százalékát, Rafal Trzaskowskinak pedig 30,3 százalékát tulajdonítják.

A végleges eredményeket a PKW legkorábban kedd estére ígéri, addigra befutnak a lengyel külképviseleteken megtartott voksolás eredményei is. Külföldön 374 ezren regisztráltak, ami a szavazók mintegy 2 százalékát jelenti.         A közvetlen lengyel elnökválasztáson akkor kell tartani a második fordulót, ha az elsőben a jelöltek egyike sem szerzi meg a voksok több mint felét.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.