Ugrás a tartalomra

Új szemétszállító kocsikkal gyarapodott a MiReHu flottája

Létrehozva
A folyamatos fejlesztésnek köszönhetően a miskolci központú cég rendelkezik jelenleg az egyik legfiatalabb járműparkkal hazánkban.

Két új szemétszállító autóval bővül a miskolci hulladékgazdálkodási rendszer. A gépjárműveket hétfőn délután adta át a Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás adta át a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. (BMH) alvállalkozójának, a MiReHu Nonprofit Kft-nek.

Az eseményen Veres Pál, Miskolc polgármestere, a társulás elnöke úgy fogalmazott, a szervezet fő célja a hulladékgazdálkodás koordinálása és fejlesztése a régióban: ennek egyik fontos állomása két új kocsi átadása. 

Kép
Fotó: Végh Csaba

- Napjainkban hála Istennek egyre inkább a középpontba kerül a környezettudatosság, a környezetvédelem, azon belül a hulladék megfelelő elhelyezése és annak szakszerű újrahasznosítása. Bízom benne, hogy az új szemétszállítók hozzájárulnak ahhoz, hogy a miskolciak még inkább úgy érezzék, hogy egy fejlődő, környezettudatos és a modern kor kihívásaihoz alkalmazkodó közszolgáltatást vehetnek igénybe – mondta Veres Pál hozzátéve: a társulás a lehetőségeihez mérten mindenképpen folytatja majd a fejlesztések sorát. 

A két új gépkocsi az átadást követően a lehető leghamarabb forgalomba áll majd és azoknak köszönhetően tovább fiatalodik a MiReHu egyébként is nagyon korszerű járműpartja – ezt már a közszolgáltató ügyvezetője jelentette ki. 

Kép

- Flottánk a járművekkel 49 szemétszállítóból fog állni, melynek jó részét uniós forrásból szerezhettük be. Büszkén mondhatjuk, hogy Miskolcon és térségében még az országos átlaghoz képest is kiemelkedően fiatal gépkocsik szállítják a hulladékot, és éppen ennek a korszerű járműparknak köszönhetjük azt is, hogy rendkívül magas a szolgáltatási színvonalunk – mondta Ladányi Roland. Elmondta azt is: az új, kéttengelyes kocsik mind a sűrűn beépített lakótelepeken, mind pedig a vidéki kistelepülésen „bevethetők”, ráadásul a zöldhulladék gyűjtésére is alkalmasak.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.