Ugrás a tartalomra

Adjunk nevet közösen az új miskolctapolcai fürdőnek!

Létrehozva
Közép-Kelet Európa egyik legnagyobb wellness centrumának építése döntő szakaszba lépett.
Preview Image

A Modern Városok Program révén összességében 12,7 milliárd forintért a térség egyik legnagyobb és legkorszerűbb wellness centruma épül meg Miskolctapolcán.

A legmagasabb igényeket is kielégítő, a legkorszerűbb fürdőtechnikát és szolgáltatásokat felvonultató, egész évben nyitva tartó családi élményfürdő 8 beltéri és 2 kültéri medencével várja majd az érdeklődőket és szerves egységet alkot majd a strandfürdő 2015-ben átadott első ütemével.

A fürdőben korosztályonként elkülönülő szórakozási lehetőségek, attrakciók várnak mindenkit. 

Preview Image
Épül a fürdőkomplexum Miskolctapolcán | Juhász Ákos képgalériája

A kivitelezés ütemterv szerint halad, így a kérdés már csak az: mi legyen a fürdőkomplexum neve. Éppen ezért Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata társadalmi egyeztetése hívja a miskolciakat, döntsünk közösen a város új fürdőjének nevéről.

Szavazatát leadhatja a Miskolci Napló újságban megjelent szavazólap visszaküldésével, vagy az alábbi linken található felület kitöltésével.

A SZAVZÓLAP ITT ELÉRHETŐ!

Az újságban megjelent szavazólapot kitöltve, a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán kihelyezett urnába dobható be.

Érvényes szavazatot július 6-án hétfőtől július 20-a éjfélig lehet leadni!

Ez is érdekelhet

Jövőre(f) - közös családi napot tartott tizenöt református gyülekezet Diósgyőrben
MiskolcEgyházSzabadidő
Hagyományteremtő céllal szervezték meg első alkalommal, szeptember 6-án, vasárnap több miskolci református gyülekezet és család találkozóját, hogy erősítsék egymást református identitásukban és egy közösségépítő programmal kezdjék a tanévet.
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások Miskolcon
MiskolcKultúraGasztroEgyház
Ismét megtelt élettel és finom étkekkel a miskolci zsinagóga udvara vasárnap, a IV. Sólet Fesztiválon.
Képgaléria
Régiségvásár
Különleges vendégek érkeztek az első őszi régiségvásárra
MiskolcSzabadidő
Megelevenedett képregényfigurákkal, más jelmezes szereplőkkel és old timerekkel is találkozhattak a szeptemberi régiségvásárra kilátogatók.
Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.