Ugrás a tartalomra

Földi kémiai irtással folytatódik a szúnyoggyérítés Miskolcon

Létrehozva
A szokatlanul magas csípőszúnyog állomány gyérítésére Miskolc MJV Önkormányzata újabb rendkívüli védekezést rendelt el a mai nappal, így a méhészek és a lakosság kiértesítését követően, jövő kedden este 21 órától hajnal 4 óráig végzi a szakvállalat két járművel az újabb földi kémiai anyag kijuttatását.
Kép

Miskolc Megyei Jogú Város költségvetésében közel 28 millió forintot különített el a szúnyogok elleni védekezésre, melyből idáig 13 millió forint került felhasználásra.  A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. idén márciusban a szakvállalattól elsőként biológiai irtást rendelt el, a vizek és vízfolyások területein, melyet azóta is folyamatosan végeztet, csakúgy mint a lakóterületek zöldfelületein.

Az idei csípőszúnyog állomány fejlődéséhez hozzájárult az elmúlt évszázad legmelegebb tele is, mely lehetővé tette a lárvák áttelelését is, továbbá a tavasz óta tartó nagy mennyiségű esőzés, mely nagy pangóvizes területeket eredményezett városszerte. Mindkettő kedvez az akár 8 éven át kifejlődésre váró, lárva állapotban lévő szúnyogoknak.

A központi szúnyoggyérítési programot 2017. január 1-től a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központja koordinálja. A szervezésre és lebonyolításra a Szerocor Konzorciumot, a Pannon-Bio-Kalibra Konzorciumot, mint szakértőt választotta ki Magyarország Kormánya közbeszerzés útján, akik megbízásukat négy évre kapták.

Az országos szúnyoggyérítési program a csípőszúnyogok fejlődéséhez igazodik, minden évben jellemzően áprilisban indul. A kezelésekre szeptember 30-ig van lehetőség, azonban az elmúlt évek tapasztalatai alapján várhatóan augusztus végéig a munkák túlnyomó többsége lezajlik.

Miskolc településen az országos központi szúnyoggyérítés keretén belül a földi kémiai védekezés 2020. július 09-10-én a napnyugta utáni időszakban került elvégzésre.

A lárvák elleni védekezés földi és légi biológiai módszerekkel, míg a kifejlett szúnyogok elleni kezelés földi kémiai módszerrel történik, a szakértők által meghatározott területeken. A biológiai gyérítés nem igényel különösebb bejelentést, az irtás során felhasznált szer kizárólag a csípőszúnyog lárvákat pusztítja el, a szer a környezetre nincs káros hatással.

A földi kémiai irtás során felhasznált készítmény a Deltasect Plus 1,2 ULV szúnyogirtó szer, mely a kijuttatott mennyiségben kizárólag az érzékenyebb rovarokat pusztítja el, melegvérű állatokra, emberre nem veszélyes, hatóanyaga néhány óra alatt lebomlik. A Városháza Hatósági Osztályának feladata állatvédelmi szempontból a méhészek kiértesítése a szúnyoggyérítést megelőzően.

Fontos változás, hogy 2020-tól az Európai Unió területén megszűntette előállítását és engedélyeztetését a légi imágóirtásra (kifejlett, ivarérett rovar irtására) kifejlesztett szer kizárólagos gyártója, így Európa szerte idéntől nem áll rendelkezésre ezt helyettesítő szer, így a kifejlett egyedek ellen leginkább hatásos légi kémiai irtás nem lehetséges.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.