Ugrás a tartalomra

Noelnek is összegyűlt a pénz a gyógyszerére, Zsombi szülei is reménykednek

Létrehozva
A gerincvelői izomsorvadásban, azaz SMA-ban szenvedő Zente és Levente után a tizenegy hónapos Ölyüs Noelnek is összegyűlt a pénz a világ legdrágább gyógyszerére, a 700 millió forintba kerülő Zolgensmára.
Kép
Zsombi szülei is bíznak a legjobbakban. Fotó: Végh Csaba

A hírt az erdélyi magyar kisfiú édesanyja, Fodor Hilda jelentette be. A Blikk idézi a mondatait:

„Augusztus 25-e a Zolgensma-génterápia kitűzött napja, és augusztus 10-ig kell átutalni a kezeléshez szükséges összeget a kórház számára” – írta az anyuka, aki természetesen nagyon boldog és hálás, hogy az emberek ismét csodát tettek. A társadalmi összefogás Noel esetében is példaértékű volt, a kisfiúnak több civil szervezet is gyűjtött, köztük a már alapítványként működő CsodaCsoport is.

„Harmadszor is részesei lehetünk határon innen és túl egy olyan küldetés sikerének, amelyet csakis szeretettel, odaadással, erős összefogással lehet teljesíteni! Mindenki megtett mindent a sikerért! Csakis ennek köszönhető, hogy Noel is célba érhetett” – közölte az alapítvány.

Hasonló összefogásra van szükség a kazincbarcikai Zsombi gyógyulásához is. Ő a negyedik magyar kisfiú, akinek a világ legdrágább gyógyszerére, a 700 millió forintba kerülő Zolgensmára gyűjtenek. Zsombor kamrai sövényhiánnyal jött a világra, meg is műtötték, de aztán kiderült, hogy az igazi küzdelem csak ezután kezdődik: SMA-val diagnosztizálták.

– Bízunk a legjobbakban, nap mint nap követjük Zente és Levente oldalát is, látjuk, hogy mennyit fejlődtek pár hónap alatt. Ez ad nekünk erőt ahhoz, hogy végigmenjünk ezen a nagyon nehéz úton – nyilatkozták a szülei.

Így segíthet Zsombinak:

Ha segíteni szeretne, a következő módon teheti meg:
Szép jövőért Zsombornak Alapítvány; Számlaszám: 11734152-21916838
Eurószámláról: IBAN: HU97 1173 4152 2191 6838 0000 0000
SWIFT kód: OTPVHUHB.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.