Ugrás a tartalomra

Fülöp lett az elütött őzike

Létrehozva
A kéthetes gida aratás közben sérült meg, egy kombájn letépte az egyik fülét. Már túl van a műtéten és egyre jobb a kedve. Jelenleg a Mályi Madármentő Állomáson lábadozik. Az egyik legnagyobb közösségi oldalon pedig már el is keresztelték. A kis őz a Fülöp nevet kapta.

Félix, Fülemüle, Vincent, Bajnok és még több száz hasonló név javaslat – a Mályi Madármentő Állomás facebook oldalán a bajba jutott kis őzgida nagy sztár lett. Nagyon sokan a Fülöpre szavaztak, mert fiú, és a fül is benne van a névben. 

Kép

Az őz most körülbelül 15 napos lehet. Annyira pici, hogy ha a lábait maga alá húzza, elfér egy cipős dobozban. Emiatt történt a baleset is. Aratás közben egy kombájn az őzgida egyik fülét szinte teljesen levágta, a másik is megsebesült, de azt sikerült megmenteni. Már túl van a megrázkódtatáson. Nagyon félt, új volt neki minden, kereste az anyukáját, sírt. Most már elfogadta a cumit szépen megnyugodott.

Kép

Az állomás vezetője elmondta, gyakoriak az ehhez hasonló balesetek. Ilyenkor azonban senkit nem lehet hibáztatni.

– Ezek a kis őzek nem fognak elszaladni, hiszen az ő ösztönükben az van, hogy lapuljanak le, meg se mozduljanak. Itt is ugyanez történt, ő lapult, anyukája elfektette a búzatáblában. A kombájn kezelője fent ül a toronyban egy hétméteres vágófejjel. Lényegében lehetetlenség egy ilyen pici őzikét észrevenni – mondta Lehoczky Krisztián, aki hozzátette, a fül a patás állatoknál a tájékozódásban és a veszély felismerésében játszik komoly szerepet. Ez Fülöpnél korlátozott lesz, így ha felépül, valószínűleg egy nagy területtel rendelkező mentőhelyre kerül majd.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.