Ugrás a tartalomra

Egészségnapot tartottak a miskolci drogambulancián

Létrehozva
A rendezvény két részből állt: először felmérték a programban résztvevők érrendszeri állapotát, majd a diagnózis felállítása után két héttel mindenki személyre szabott vitamint kap. A vizsgálatban tizenöten vettek részt. Kiderült, legtöbbjük érrendszerében komoly károkat okozott a több éves szerhasználat.
Kép
Fotó: Végh Csaba

Egy újfajta technológia nem egészen fél óra alatt megmutatja, hogy milyen állapotban van a beteg érrendszere. Egy kliens úgy nyilatkozott, hogy örült neki. – Főleg az állapotfelmérés miatt fontos ez nekem, mert a drogozásom során valószínűleg elég sok kárt szenvedett a szervezetem, sokat vesztettem az állóképességemből, illetve van is egy hepatitisz c-s fertőzésem. A vitaminos kúra se fog rosszul jönni.

A vizsgálatot végző szakember elmondta, több mint tíz éve foglalkoznak szív- és érrendszeri problémák diagnosztizálásával és kezelésével. A drogambulancián végzett vizsgálat egyértelműen bebizonyította, hogy a drogfogyasztóknál  jóval nagyobb az érrendszer károsodása.

Czinkné Sztán Anikó, a PannonVital Pharma Kft. ügyvezetője szerint ez egyértelműen a drogfogyasztással magyarázható.

– Az volt az egészségnap egyik célja, hogy bemutassuk, a tartós droghasználat milyen károkat okoz, illetve a hozzánk fordulók egészségi állapotának javítása – ezt már Dobos Tímea, a Drogambulancia Alapítvány elnöke mondta el.

Az egészségnapon tizenöten vettek részt. A vizsgálat is azt támasztotta alá, hogy a drogok a vérerek és szívbillentyűk bakteriális fertőzéséhez és akár szívinfarktushoz is vezethetnek.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.