Ugrás a tartalomra

Elkezdődtek a munkálatok a Kis-Hunyadon

Létrehozva
A Dayka Gábor és a Dózsa György utca közötti, közel 180 méteres szakaszt csütörtökön lezárták az autósok elől.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Terelőútvonalat a Vologda utca felé biztosítanak. Másfelé közlekedik emiatt a 34-es busz is.

A Miskolc belvárosában található forgalmas útszakaszon az esővíz-elvezetést, az ivóvízvezetéket, az útalapot, a szegélyeket, és az aszfaltborítást egyaránt cserélik.

Kép

Az építőmunkák miatt heteken át le lesz zárva a Dayka Gábor és a Dózsa György utca közötti 176 méteres szakasz. A tervek szerint októberben végezhetnek a felújítással.

Kép
Fotó: Végh Csaba

A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. facebook-oldalán azt közölte, a 34-es autóbusz július 30. és szeptember 30. között kerüli el a Kis-Hunyad utcát. A felújítás időtartama alatt az Avas kilátóból induló 34-es járatok a Dayka Gábor utca megállóhelyet nem érintik, helyette a tűzoltóság előtti, 1-es és 54-es autóbuszok Dózsa György úti megállóhelyén állnak meg. A 34-es autóbusz útvonala és megállóhelyei a Vologda városrész megállóhelytől változatlanok.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.