Ugrás a tartalomra

Miskolcon is lesz légi szúnyoggyérítés  

Létrehozva
A levegőből is irtják majd a szúnyogokat augusztus 3-án és 4-én - közölte a városháza sajtóosztálya. 
Kép

A napnyugtát megelőző másfél órában történik majd a művelet, rossz idő esetén pedig augusztus 4-én és 5-én végzik el a repülőgépes szúnyoggyérítést. 

Légi, kémiai szúnyogirtásra alapvetően az állami szúnyoggyérítési programban van mód, a földi biológiai irtással kiegészülve összesen legfeljebb 30 ezer hektárnyi területen. Arról, hogy mely városokban, településeken végeznek légi, kémiai irtást, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által megbízott szakértő véleménye alapján döntenek, mivel a központi szúnyoggyérítési programot a katasztrófavédelem koordinálja. 

Miután azonban a katasztrófavédelem arról tájékoztatta az országos tiszti főorvost, hogy az elmúlt hetek, hónapok intenzív esőzései miatt annyira elszaporodtak a szúnyogok, hogy a gyérítésük a meglévő biológiai, illetve földi, kémiai módszerekkel már nem végezhető el megfelelő hatékonysággal, a Nemzeti Népegészségügyi Központ 180 napra engedélyezte a légi kémiai szúnyogirtást. 

Mivel Miskolc korábban nem szerepelt azoknak a településeknek a listáján, ahol a katasztrófavédelem eredeti tervei szerint végeztek volna légi szúnyoggyérítést, Veres Pál polgármester szerdán levélben kérte a szervezettől, hogy a borsodi megyeszékhelyen is végezzenek repülőgépes irtást. 

Az elmúlt hónapok szokatlanul esős időjárása után ugyanis Miskolcon is érezhetően megnőtt a csípőszúnyogok száma. Irtásuk megkezdéséről a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. azonnal intézkedett és azóta is folyamatosan végeztet földi, biológiai irtást nemcsak a lakóterületek, hanem a vizek és vízfolyások környékén is. Miskolc városa költségvetésében idén csaknem 28 millió forintot különített el a szúnyogok elleni védekezésre, melyből idáig több mint 13 millió forintot már fel is használtak. 

Az augusztus 3-ra és 4-re tervezett repülőgépes szúnyogirtásnál használt készítmény a kijuttatott csekély mennyiségben kizárólag az érzékenyebb rovarokat pusztítja el, melegvérű állatokra, emberre nem veszélyes, a hatóanyaga pedig néhány óra alatt lebomlik.

Ennek ellenére a szakemberek arra kérik a lakosságot, hogy a szabadban tárolt gyermekjátékokat, élelmiszereket, evőeszközöket, a szabadban szárított ruhákat, a kezelés napján takarják le, vagy gyűjtsék össze és vigyék be. 

A szúnyogirtás ideje alatt és az azt követő egy órában javasolt az ablakokat, ajtókat zárva tartani és a külső levegőt használó szellőztető, vagy klímaberendezéseket kikapcsolni.

 

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.