Ugrás a tartalomra

Újra szem elé került egy fontos életmű

Létrehozva
Tizeshonvéd dalokkal avatták az emléktáblát.

Felavatták Szent-Gály Gyula emléktábláját a Thália-házban. A miskolci 10. honvéd gyalogezred árváinak és özvegyeinek patrónusát megörökítő bronz féldomborművet Rudolf Ilona formálta korabeli képek alapján. A szolnoki bronzöntők által öntött műtárgyat falra írt szöveg övezi: a látogatók elolvashatják, miért vált kiemelkedővé a város számára Szent-Gály Gyula emlékezete. A kiváló polihisztor – bár csak 10 évig élt itt – erős csomókkal kötődik a városhoz. Az esemény közös szervezés volt: a Herman Ottó Múzeum Történeti Tárának és a Színész Múzeumnak az együttes munkája mentén valósult meg.

Kép
Fotó: Végh Csaba

– Fontos, hogy megemlékezzünk azokról a miskolci polgárokról, akik a városért egykor sokat tettek, de esetleg nem megfelelő odafigyeléssel foglalkoztunk velük – mondta ünnepi beszédében Veres Pál, Miskolc polgármestere, aki hozzátette, szeretné, ha feltárásra kerülnének azok a személyek, akiknek munkássága máig tartó hatással bír, emlékük mégis elhalványult az évek alatt.

Kép

Otthon a zenében

A szervezők úgy fogalmaztak, ismét szem elé került egy fontos életmű. Hajdú Ildikó, a Történeti Tár vezetője is méltatta Szent-Gály Gyula munkásságát. – Ami számunkra elsődlegesen fontos, hogy Miskolc zenei kultúrájának egyik alapító atyját tisztelhetjük benne. Érdemei miatt a mai napig emlékezünk rá.

Kép

Az esemény végén a Miskolczi Pincék Asztaltársaságának dalárdája adott elő néhány tizeshonvéd nótát, megidézve az I. világháború időszakának nehézségeit és azt a szellemiséget, amiért a híres miskolci gyalogezred bemasírozott a város történelmébe.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.