Ugrás a tartalomra

MVK: két lépcsőben teljesen megújul a menetrend és a vonalhálózat

Létrehozva
A két lépcsőben bevezetendő változásokkal kapcsolatban a lakosság véleményét is várja a közlekedési cég.
Kép
Fotó: MiNap-archív

Jelentősen változhat a következő hónapokban a miskolci buszok és villamosok menetrendje és maga a vonalhálózat is. Az ezzel kapcsolatos munkák koordinálására hozta létre Miskolc polgármestere év elején a Közösségi Közlekedési Munkacsoportot, melynek a Miskolci Városi Közlekedési Zrt. (MVK) munkatársain túl tagja a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) és külsős szakértők is. A csoport munkája során azt tartja szem előtt, hogy a létrejövő új menetrend és hálózat a korábbiaknál sokkal jobban kiszolgálja a tömegközlekedést használók igényeit.

Az MVK most azt közölte, a munkacsoport olyan vonalhálózati és menetrendi terveket dolgozott ki – a rendelkezésre álló finanszírozási források figyelembevétele mellett – , amelyek már rövidtávon javítják a közösségi közlekedési szolgáltatás színvonalát a város minden terültén. A változásokat több lépcsőben vezetik be – mondta el érdeklődésünkre a VEKE miskolci csoportjának a vezetője.

- Már szeptember 1-jével is számos változás lép életbe. Ezek egy része a berekaljai közlekedést fogja javítani: a 101B-s járatok útvonalát meghosszabbítják Felső-Majláthon keresztül Berekaljáig. Az 1-es autóbusz-vonalcsalád közlekedése is változik: a Berekalja érintésével közlekedő járatok a jövőben 1B jelzéssel közlekednek majd. Az intézkedésnek köszönhetően hétköznap csúcsidőben 15, napközben 30 percenként lesz busz a városrész megállóiban. Fontos, hogy a kelet-nyugati tengely menetrendjeit összehangolták, az 1, az 1B, a 101B és a 21-es busz is ütemesen közlekedik majd - mondta Fejér Balázs aki hozzátette. A hangolt menetrendet az észak-déli vonalak esetén is bevezetik, javítják az egyetem közösségi közlekedési kiszolgálását és az éjszakai közlekedést is.

Jön az 1A-s villamos

A villamosközlekedés is alaposan változik, a VEKE helyi vezetője szerint alapvetően pozitívan. Ennek egyik legfontosabb lépése, hogy szeptembertől bevezetik az 1A-s villamosviszonylatot. Ezzel párhuzamosan a villamosok menetrendje is módosul. Fejér Balázs emlékeztetett, az új viszonylat indítására már a Zöld Nyíl villamosprojekt idején is gondoltak.

- Ekkor épült ki egy betétvégállomás a Diósgyőri Gimnáziumnál, azért, mert ahogy haladunk Felső-Majláth felé, folyamatosan csökken az utasszám a villamoson, éppen ezért csúcsidőben nem gazdaságos minden villamossal a végállomásig közlekedni. A Kilián városrész alapvetően egy ideális pont, ahol visszafordítható a szerelvények egy része – tette hozzá.

Kép

Az új viszonylat csak csúcsidőben jár majd, viszont létének köszönhetően hétköznap reggel és délután körülbelül három és négy percenként villamos lesz a megállóban a Tiszai pályaudvar és az Újgyőri főtér között. A Diósgyőri Gimnáziumig 4-7, a felső szakaszon pedig 6-9 percenként követik majd egymást a szerelvények, napszaktól függően; a Vasgyárba reggel 12, a nap többi részében 15 percenként jár majd a villamos. „Hétvégenként továbbra is csak az 1-es villamos jár majd, az viszont a mainál sűrűbben: szombaton 10 helyett 7-8, vasárnap pedig 15 helyett 12 percenként, a régiségvásár idején pedig a pótlóbuszokkal együtt 10 percenként” – tette hozzá Fejér Balázs.

Ezek a változások már biztosak, a munkacsoport azonban tovább dolgozik, ugyanis 2021 januárjától egy új vonalhálózatot vezetnének be. Az MVK, honlapján néhány változtatás már megtekinthető, ezekkel kapcsolatban is várják az utasok véleményét: a cég társadalmi egyeztetést hirdetett a jövőt illetően.

Meghallgatják az észrevételeket

Demeter Péter vezérigazgató azt mondja, ezzel azt szeretnék elérni, hogy a tömegközlekedési változások élvezzék az érintett utazó- és lakóközönség támogatását is. A kezdeményezésről már az első napokban kiderült: van értelme.

- Múlt péntek óta 50 e-mail-címről érkezett mintegy 150 észrevétel, tehát eredményesnek ítéljük meg a társadalmi egyeztetés kezdeményezését. Sok javaslattevő azzal kezdi észrevételét, hogy mennyire pozitívan és örömmel veszi ezt a lehetőséget, köszönetüket fejezik ki, hogy az MVK Zrt. az utazóközönség bevonásával tervezi kialakítani az új vonalhálózatát és menetrendjét – hangsúlyozta.

A legtöbb észrevétel Berekalja leendő közlekedési rendjével kapcsolatban érkezett, az igazgató elmondása szerint ezek ráadásul pozitívak: az utasok többsége megfelelően ítéli a követési időket, valamint elégedettek a napi indulások számával is.

- Ezen felül vannak a lakosság részéről javaslatok a villamosközlekedéssel kapcsolatosan is, valamint több városrészt érintő autóbuszközlekedésre vonatkozók is, mint például Avas, Egyetemváros, Komlóstető és Martinkertváros – tette hozzá az MVK első embere.

Demeter Péter kiemelte, minden beérkezett javaslatot megvizsgálnak – azokat is, melyek olyan felvetésről szólnak, amelyek a munkacsoport részéről nem merültek fel - és ha azok jogosak, és lehetőség is van rá, beépítik az új rendszerbe. „Azzal természetesen tisztában vagyunk, hogy egy ilyen komplex rendszerben nem lehet megfelelni minden igénynek, de törekszünk a legjobb megoldásra.” – zárta.

 

Az MVK azt kéri, minél többen írják meg a terveikkel kapcsolatos véleményüket, ötleteiket az egyeztetes@mvkzrt.hu e-mail-címre vagy a 3527 Miskolc, Szondi György utca 1. postacímre küldött levélben „Társadalmi egyeztetés” tárgymegjelöléssel.

Ez is érdekelhet

Teljesen megújul az Avas főútja
Miskolc
Folytatódik Miskolcon az útfelújítási program, amelynek keretében megkezdődött az Avas főútjának teljes körű felújítása.
Benidormban edzőtáboroznak
MiskolcSport
Spanyolországban gyűjtik az erőt a magyar cselgáncs válogatott keretének tagjai.
Elhunyt Kovács Tamás plébános
MiskolcEgyház
Kovács Tamás verpeléti plébános, volt miskolc-mindszenti káplán életének 51. évében, május 20-án, a verpeléti plébánián váratlanul elhunyt.