Ugrás a tartalomra

Szentmise a roma holokauszt áldozataiért

Létrehozva
A roma holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából tartottak szentmisét és hangversenyt a Mindszenti templomban vasárnap délelőtt. A rendezvényt az Episztémé – Kutató, Közösségépítő és Kulturális Egyesület szervezte.
Kép
Fotó: Végh Csaba

Burai Laura és Kun Alexandra csellóművész közreműködött a rendezvényen, ahol egy virtuális kiállítás is megtekinthető volt a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának Antropológiai és Filozófiai Tudományok Intézete, a Cselekvő Romák Nemzeti Konvenciója, az UCCU Roma Informális Oktatási Alapítvány, valamint a „Híres roma származású emberek” közösségi oldal támogatásával.

Kép

Ez is érdekelhet

Az elhurcolt minorita szerzetesekre emlékeztek
MiskolcEgyház
Több mint tizenegyezer szerzetest és apácát hurcoltak el az ötvenes években hazánkból. Miskolcról a minoritákat.
A játszva tanulás új színtere – fejlesztő játszóteret adtak át a GYEK-ben
MiskolcEgészség
A Csodalámpa Alapítvány támogatásával valósult meg a több mint tíz millió forintos játszótér-beruházás a GYEK-ben.
Képgaléria
Nyitott Ajtó Baptista Központ és a Mercedes-Benz Mc 26 darab autó átadása
Új autókkal segíti a Mercedes-Benz Miskolc a Nyitott Ajtó Baptista Központot
Miskolc
A cég jelentős kedvezménnyel, beszerzési áron biztosítja a flottát a szervezetnek. Emellett a szervizelést is anyagköltségen vállalják.
Csöbör Katalin: Ukrajna uniós csatlakozása veszélyezteti a magyar vidéket
MiskolcBelföldVilágGazdaság
Már csak pár napunk maradt arra, hogy véleményt nyilvánítsunk: támogatjuk-e Ukrajna gyorsított európai uniós csatlakozását.