Ugrás a tartalomra

Kilencvenöt év szeretetben

Létrehozva
Dr. Károlyi Lászlóné „Ilonka nénit” kilencvenötödik születésnapja alkalmából köszöntötték.
Kép

A szeretet és a genetika – ez a hosszú élet titka Dr. Károlyi Lászlóné „Ilonka néni” szerint, akit augusztus 3-án, hétfőn köszöntött kilencvenötödik születésnapja alkalmából az önkormányzat nevében Erdei Sándor önkormányzati képviselő, a polgármesteri hivatal nevében pedig Szomorné Takács Tünde csoportvezető.

Dr. Károlyi Lászlóné (született Kovács Ilona) Nyíregyházán született 1925. augusztus 2-án. Iskoláit a helyi református leánykálvineumban végezte, ott szerzett kántortanítói diplomát 1944-ben. Ebben az esztendőben ment férjhez Dr. Károlyi László orvoshoz, aki négy évig volt hadifogságban. Mint meséli, először a fővárosban, aztán Kazincbarcikán éltek, ahol férje a helyi kórház sebészetét vezette, ő pedig a Pollack Mihály úti Általános Iskolában dolgozott. Ilonka néni imádott tanítani, és – teszi hozzá – a diákok is nagyon szerették őt.

- Mai napig is hiszem, hogy nincsen rossz gyerek, a nem megfelelő magatartás mögött mindig valami mentális probléma van. Ezt kell kikutatni és megoldani, de büntetni a gyerekeket semmiképp sem szabad. Én sosem büntettem sem a sajátjaimat, sem tanítványaimat. Az szerintem megalázó számukra – mondja Ilonka néni.

Férjével – aki 1981-ben hunyt el – két gyermeket neveltek fel: Dr. Károlyi Zsuzsanna bőrgyógyászként, Dr. Károlyi Zoltán pedig ortopéd-sebész főorvosként dolgozott, dolgozik. Két gyermekétől három unokája van, Dr. Nagy Gergely György a megyei központi kórház kardiológiai osztályának vezetője, Dr. Nagy Zoltán Bence orvos-közgazdász, míg Károlyi Zsófia jelenleg általános iskolai tanulmányait végzi.

Dr. Károlyi Lászlóné több mint húsz éve él Miskolcon és mint meséli, nyugdíjazása után is aktív maradt: drámapedagógusként dolgozott a barcikai Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskolában, ahol a színjátszókört is vezette, tagja a Váci Mihály irodalmi körnek, a Szabolcsi Írótábornak. A Kelet Felől művészeti és Társadalmi folyóiratban, valamint az Arcok és értékek antológiában is megjelentek versei. Verseiből két kötet is megjelent:az első Egy lélek rezdülései (2013), a második pedig Kései hangulatok (2014) címmel. 

Ilonka néni megsúgta, nagyon szeretné megélni a századik születésnapját is. Kilencvenötödik születésnapján a hatalmas virágcsokor és a miniszterelnöki emléklap mellett egyik kedvencével, édességgel kedveskedtek neki a város képviselői.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.