Ugrás a tartalomra

Komposzt lesz az utakra belógó ágakból

Létrehozva
Eltávolítják azokat a gallyakat, amik akadályozhatják a biztonságos közlekedést.


Megkezdték az útszelvények beláthatósági gallyazását a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft-t munkatársai a város területén. 

- Két útellenőr kollegánk folyamatosan járja a várost, az ő jelzéseik és az előre elkészített ütemterv alapján haladunk – tájékoztatott Kertész Béla, a cég műszaki vezetője, aki elmondta azt is, hogy a múlt héten az Uitz Béla utcán, a Kálvin János utcán és a Városház téren távolították el a kilógó ágakat, míg szerdától a Szent Anna-templom és Feső-Majláth között folytatódik a munka. Minden olyan gallyat levágtak, ami behajlik az útszelvénybe, származzon útszéli fáról, vagy a villamosszigetek bokrairól.  A letermelt növényrészeket teherautóval szállítják a városgazda Nádasréti telephelyére.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

- Két aprítékológép segítségével dolgozzuk fel a beérkező zöldhulladékot – beszél a levágott gallyak sorsáról Kertész Béla. - Az apríték közvetlen tüzelésre nem alkalmas, így a hulladéklerakóba kerül majd. Ott komposzt készül belőle, de – megfelelő feldolgozás után – brikettet is préselhetnek a letermelt növényrészekből.

Kép

A telepen található konténerek mindegyikébe nagyjából 5-6 tonna apríték fér. A beláthatósági gallyazásra mintegy 10 millió forintnyi összeget fordít a város.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.