Ugrás a tartalomra

Célkeresztben a közösségi közlekedés

Létrehozva
A közeljövőben változó busz és villamosközlekedéssel kapcsolatban tartottak lakossági fórumot a Bulgárföldön.

Miskolc átalakuló közösségi közlekedése volt a témája annak a lakossági fórumnak, melyet szerdán tartottak a DVTK Medical Center tárgyalójában. Az eseményen Bartha György és Bazin Levente önkormányzati képviselők mellett a témában érintett önkormányzati cég, a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. szakvezetői – Juhász János villamosközlekedési és Lukács Zsolt autóbuszközlekedési igazgató – válaszoltak a felmerülő kérdésekre.

Bazin Levente lapunknak elmondta, a fórum célja az, hogy a közösségi közlekedésben tervezett változásokat társadalmasítsák.

- Azt szeretnénk, ha egy olyan közösségi közlekedés alakulna ki Miskolcon és városrészeiben, mely a lakosok igényeit a korábbiaknál sokkal jobban kielégíti. Ezért aztán a fórumra elsősorban olyan embereket várunk, akik maguk is használják a busz és villamosjáratokat, és vannak építő jellegű észrevételei – mondta.

Kép
Fotó: Végh Csaba

Fórumsorozat

Bartha György hozzátette, a szerdai fórum indítója volt egy sorozatnak, a következő napokban, hetekben több városrészben is hasonló programot rendeznek az érdeklődőknek. „A jövő héten négy, és azt azt követő héten még egy fórum lesz majd. Ezek az események a város számtalan területét lefedik: többek között az Avas, Görömböly, a Jókai lakótelep, de Martinkertváros és Szirma lakóinak véleményét is várjuk majd.”

Kép

A fórumon Juhász János ismertette a tervezett változásokat (a témával a közelmúltban részletesen is foglalkoztunk, cikkünk itt olvasható újra). Mint emlékeztetett, az újdonságok egy része már szeptembertől életbe lép, így például ekkortól a Felső-Majláthig közlekedő 101B-s is betér majd Berekaljára, az 1-es buszok, a városrészt érintő járatai pedig 1B jelzéssel közlekednek. Az említett járatokat hangolják a 21-es busszal is, és ezek a járatok ütemesen közlekednek, csakúgy, mint - szintén szeptembertől - az észak-déli tengely buszai.

Felelevenítette, hogy szeptembertől újragondolt rendszerben közlekedtetik majd a villamosokat: elindul hétköznap csúcsidőszakban az 1A-s viszonylat, mely a Zöld Nyíl projekt keretében, a Diósgyőri Gimnázium megállónál megépült betétvégállomásig jár. „ A változásoknak köszönhetően a villamosjáratok is jobban igazodnak az utazási igényekhez a villamospálya teljes szakaszán” – hangsúlyozta az igazgató, aki hozzátette: nagyon sok panasz érkezett korábban a hétvégi villamosközlekedésre, így ezen is változtattak: iskolakezdéstől a szerelvények szombaton és vasárnap is gyakrabban járnak majd némileg.

Összehangolt, ütemes

A programon körülbelül egy tucat érdeklődő vett részt. A bevezetendő változásokat mindannyian üdvözölték, persze kérdések, észrevételek azért voltak. Ezek nagyobb része nem is a már meghirdetett, biztos változásokkal volt kapcsolatban, a megjelentek inkább a januárban bevezetendő csomaghoz tették hozzá a magukét.

Kép

Javaslatok érkeztek például a 29-es autóbusz útvonalával kapcsolatban: volt, aki úgy gondolta, a járatok érinthetnék az egyetemváros melletti Lidl áruházat, míg mások arra tettek javaslatot, hogy a viszonylat a jövőben ne járjon be a Vasgyárba. Akadt, aki azt sürgette, hogy az 1-es és a rövidesen induló 1B-s busz menetrendjét ne csak a 101B-s és 21-es, hanem a Lillafüredre és Ómassára járó 5-ös és 15-ös autóbuszokkal is hangolják össze. Emellett a perecesi járatra, a 6-os buszra is érkezett panasz, merthogy – mint elhangzott – a járat ritkán közlekedik és probléma az is, hogy a buszokat gyakran nem várják be a gerincjáratokon közlekedő 1-es vagy 54-es viszonylatok

Az ütemes indulások újbóli bevezetését mindenki jó ötletnek tartotta, merthogy - mondták a hozzászólók - , ez már korábban is működött: az utasoknak megjegyezni, az MVK-nak meg hangolni volt könnyű az indulásokat.

Juhász János válaszában úgy forgalmazott, a menetrendi munkacsoport emailban és levélben is több száz észrevételt kapott eddig. „Ehhez jönnek majd hozzá a fórumokon elhangzottak, az MVK és a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) munkatársai a külső szakértőkkel karöltve várják ezeket, és kivétel nélkül mindet megvizsgálják majd. A 6-os busszal kapcsolatban az igazgató kiemelte: egy hajnali járattal már szeptembertől bővülhet a viszonylat, a járatközi csatlakozásokra pedig újból felhívják a buszsofőrök figyelmét.

Kijelzők, jegyrendszer

Kép

Bár nem szorosan a tervezett változásokhoz kapcsolódik, de érkezett panasz a digitális kijelzők számával kapcsolatban is – nem meglepő módon kevesellték a kihelyezett eszközöket. Az MVK szakvezetői leszögezték, a cég anyagi lehetőségének függvényében folyamatosan szerez be új kijelzőket, idén például a 14-es busz vonalán kerültek ki újak, a 21-es járat kiliáni megállóiban pedig az elmúlt hetekben kezdték meg annak telepítését.

Érkezett még kérdés a nemrég bevezetett elektronikus jegy és bérletrendszerrel kapcsolatban is. A hozzászóló szerint bár nagyon jó dolog az újítás, de jelenleg még lassú, főként a bérletek leolvasása nehézkes. Lukács Zsolt válaszában azt mondta: a gyermekbetegségekkel tisztában vannak, a rendszer fejlesztését tavaly kezdték és bevezetése a koronavírus-világjárvány miatt lett sürgető, így minden észrevétel hasznos, mert annak tökéletesítését folyamatosan végzik. - Ez egy lehetőség volt akkor az utasaink részére, hogy tudjanak jegyet váltani, hiszen a járványügyi helyzet miatt sofőröknél átmenetileg ezt megtiltottuk. A jó hír, hogy a remények szerint még ebben az évben új, jegy- és bérletváltásra alkalmas automatákat telepítünk a város több pontján – zárta a szakigazgató.

 

A közlekedéssel kapcsolatos további lakossági fórumok időpontjai és helyszínei:
08.10 hétfő 17:30    Miskolci Szimfonikus Zenekar, Fábián utca 6 . / Erdei Sándor Zsolt, Szopkó Tibor
08.11 kedd 17:30    Ady Művelődési Ház, Árpád út 4. / Varga Andrea, Bartha György
08.12 szerda 18:00     Görömbölyi  Művelődési  Ház, Szolártsik Sándor tér 4. / Borkuti László
08.13 csütörtök 17:30      Avasi Gimnázium, Klapka György utca 2. / Fodor Zoltán, Szarka Dénes, Szilágyi Szabolcs
08.19. szerda 17.30         Miskolci Tompa Mihály Fiókkönyvtár, Gyöngyösi István utca 1. / Hegedűs Andrea, Cseléné Figula Edina, Badány Lajos

Ez is érdekelhet

Teljesen megújul az Avas főútja
Miskolc
Folytatódik Miskolcon az útfelújítási program, amelynek keretében megkezdődött az Avas főútjának teljes körű felújítása.
Benidormban edzőtáboroznak
MiskolcSport
Spanyolországban gyűjtik az erőt a magyar cselgáncs válogatott keretének tagjai.
Elhunyt Kovács Tamás plébános
MiskolcEgyház
Kovács Tamás verpeléti plébános, volt miskolc-mindszenti káplán életének 51. évében, május 20-án, a verpeléti plébánián váratlanul elhunyt.