Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálatának közleménye szerint a hétfőn kezdődött háromhetes képzésben 497 iskolaőr (422 intézményi iskolaőr és 77 tartalék iskolaőr) vesz részt, és sikeres vizsgát követően szeptembertől állnak munkába a kijelölt oktatási intézményekben.
Azt írták: a rendőrség által július 16-án közzétett iskolaőri álláshirdetésre augusztus 3-ig 1409-en adtak be jelentkezést. Az egészségi, fizikai és pszichológiai alkalmassági vizsgálatokat követően az iskolaőrök képzése 31 helyszínen indult meg. A betöltetlen létszámhelyek feltöltésére, a tartalékképzésre és az esetleges fluktuáció kezelésére Budapesten, valamint Pest, Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a rendőr-főkapitányságok továbbra is várják a jelentkezőket.
Az iskolaőrök 120 órás szaktanfolyami képzésen vesznek részt, amely pedagógiai-pszichológiai, bűnmegelőzési és konfliktuskezelési modulokból, valamint rendvédelmi alapképzésből épül fel. Az egyes modulok záróvizsgával végződnek, sikeres teljesítésük után iskolaőri vizsgát tesznek a résztvevők.
Az iskolaőrök az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma által megnevezett köznevelési és oktatási intézményekben végzik majd munkájukat. Munkaviszonyban a rendőrség területi szerveinél (megyei, Budapesti Rendőr-főkapitányság) állnak, tanítási idő alatt vezényléses munkaidőrendszerben, hathavi munkaidőkeretben látják majd el feladataikat. Az iskolaőrök Budapesten és Pest megyében bruttó 230 ezer, más megyékben bruttó 220 ezer forint havi munkabért kapnak; ezenfelül éves, bruttó 200 ezer forint cafetériára és munkába járási költségtérítésre jogosultak.
Az Országgyűlés július 3-án fogadta el az iskolaőrség bevezetésére vonatkozó törvényjavaslatot, amelynek célja az iskolai erőszak megszüntetése és megelőzése. A jogszabály szerint az iskolaőr közfeladatot ellátó személynek minősül, és csak az iskola területén intézkedhet, tanítási időben. Az őrök biztonságot sértő vagy veszélyeztető tevékenység esetén kényszerítő eszközt alkalmazhatnak: testi kényszert, gázspray-t, rendőrbotot és bilincset. Fegyver nem lesz náluk.
Már oktatják az iskolaőröket
Létrehozva
Megkezdődött az iskolaőrök felkészítése - közölte a rendőrség szerdán a honlapján, hozzátéve: a fővárosban és több megyében továbbra is várják a jelentkezőket.
Ez is érdekelhet
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.