Ugrás a tartalomra

Hőségben is Jó a Jókain!

Létrehozva
Igazi kánikulai időben folytatódott a Jó a Jókain! című rendezvénysorozat: szombaton a közbiztonság és a Jókai-lakótelep helytörténete volt a középpontban.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Újabb programot tartottak a Jó a Jókain! rendezvénysorozat keretében szombaton délután a Malom melletti téren. Szopkó Tibor, a terület egyéni önkormányzati képviselője érdeklődésünkre elmondta, hogy ezt az eseményt régóta szervezi a Háromkő Egyesület. Ennek céljával, a közösségépítéssel maximálisan azonosulni tud – mondta a képviselő –, ezért szívesen támogatja a kezdeményezést a jövőben is, akár a saját képviselői alapjából is. A miskolci városvezetés számára nagyon fontosak az ilyen civil kezdeményezések, és ezeket mindig segíteni fogják.
A szombat délutáni program két nagy részből tevődött össze. Az egyik téma a közbiztonság volt, ennek keretében bemutatkoztak a különböző rendvédelmi szervek, tartottak módszertani bemutatókat, amelyek révén bárki megvédheti otthonát, értékeit. Másrészt megnyílt a Jókai-lakótelep és környékének helytörténeti értékeit bemutató kiállítás, amelyet dr. Tóth Arnold muzeológus nyitott meg és mutatott be. A szabadtéri tárlaton a szervezők nemcsak a régmúlt örökségét, hanem a közelmúlt emlékeit is az érdeklődők elé tárják. Családi fotók, képeslapok, megőrzött újságcikkek, és az ezekhez kapcsolódó történetek idézik fel a városrész közösségi és egyéni élményeit. A kiállítást egy hétig tekinthetik meg az érdeklődők a Malom előtti téren.

 

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.