Ugrás a tartalomra

Ismét célpontba került a közösségi közlekedés

Létrehozva
A városi tömegközlekedésről egyeztettek interaktív fórumon a diósgyőri lakosokkal.

Közel hetvenen vettek részt az Ady Endre Művelődési Házban tartott lakossági fórumon, melynek témája az átalakuló közösségi közlekedése volt. Az eseményen Varga Andrea, Miskolc alpolgármestere és Bartha György önkormányzati képviselő mellett a témában érintett önkormányzati cég, a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK) szakvezetői – Juhász János villamosközlekedési és Lukács Zsolt autóbusz közlekedési igazgató –válaszolták meg a felmerülő kérdéseket. Varga Andrea emellett saját tapasztalatairól is beszámolt a városrész tömegközlekedését illetően, valamint az ezzel kapcsolatos észrevételeit, kérdéseit is megosztotta a szakemberekkel.

Kép
Fotó: Mocsári László

Juhász János részletes prezentációban mutatta be a megújuló miskolci közlekedés egyes pontjait, beszélt az átalakuló szakaszokról. A fórum résztvevői többek között tájékoztatást kaptak az újonnan bevezetett 1A-s villamos vonaláról és menetrendjéről, valamint megtudhatták, hogy az 1-es villamos indulásának gyakorisága nem csökken az új viszonylat miatt: 6-9 percenként indul a Felső-Majláthot a Tiszai pályaudvarral összekötő járat. Berekalja tömegközlekedése is megváltozott, erről szintén kimerítő tájékoztatást kaptak a fórum résztvevői. Kardinális pont volt a 9-es buszjárat vonalának tervezett meghosszabbítása: az aggodalmakra reagálva MVK képviselői elmondták, hogy csakis folyamatos társadalmi egyeztetés mentén kerülhet sor erre.
 

Ez is érdekelhet

Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.
Képgaléria
Nemzeti Gyásznap - koszorúzás az 56-os emlékműnél
Nemzeti gyásznap: több helyszínen is megemlékeztek november 4-én Miskolcon az 1956-os forradalom leveréséről
Miskolc
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, valamint a szovjet csapatok bevonulásának 70. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezéseket november 4-én Miskolcon.