Ugrás a tartalomra

Nem készültek „B” tervvel az új idényre

Létrehozva
Rendhagyó évadnyitót tartottak a színházban.

Kedélyes beszélgetés, vállveregetések, mosolygó arcok: így üdvözölték kollégáikat a Miskolci Nemzeti Színház (MNSZ) társulatának tagjai. A jó hangulat annak ellenére is megmaradt, hogy a vírusveszély rányomta a bélyegét az előző idényre. 
Az üléssel hivatalosan is megkezdődött a 2020-2021-es évad: új és elmaradt bemutatókkal várja a teátrum színházszerető közönségét. Az előadások között a zenés, a klasszikus és a kortárs darabok kedvelői idén is megtalálják a kedvükre valót.
- Amellett, hogy felújítjuk az előző évad előadásait, az új évad próbái is elkezdődnek, esténként pedig már előadásokkal várjuk a közönséget – fogalmazott Béres Attila, az MNSZ igazgatója.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

Rengeteg munka

Béres Attila arra kérte a társulat tagjait, hogy koncentráljanak a közösségi munkára. Azt is elmondta, hogy nincsen „B” terv arra az esetre, ha a vírushelyzet fokozódna. Szeretnének minden előadást megtartani, az esetleges problémákat akkor orvosolják, ha szükség lesz ilyen lépésekre. 
Borkuti László, Miskolc kulturális tanácsnoka is kidomborította az MNSZ eddig elért érdemeit, és kitért az utóbbi évad remek előadásaira is. Mindemellett arról biztosította a színház vezetését és a társulatot, hogy partnerként tekinthetnek a városra a jövőben.

Béres Attila beszélt az augusztus legfontosabb feladatairól, előadásairól is.
- Iszonyatosan sok és nehéz munka vár ránk a következő egy hónapban. Az itthoni előadások mellett augusztus 17-én elvisszük a Feketeszárú cseresznyét Tokajba, a Paulay Ede Színházba, augusztus 21-én Betörő az albérlőmet játsszuk Nyíregyházán a VIDOR fesztiválon, augusztus 26-án Velencei Kalmárt a Városmajori Színházi Szemlén, szeptember 13-án a Miskolci Balett vendégszerepel a XIV. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozón, szeptember 30-án a Legkisebb boszorkányt adjuk elő a Kaposvári ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén. Mindemellett sajnos több vendégfellépésünk is elmarad a járványhelyzet miatt.

Új tagok, nagy bejelentés

A Miskolci Balett két új taggal is bővült: Mátyás Flórát és Giovanni Buttacavolit hosszú tapssal köszöntötte a társulat. Az évadnyitó ülés vége még egy komoly hírt tartogatott: Szőcs Artur megpályázza az egri Gárdonyi Géza Színház igazgatói posztját.
- Ettől függetlenül Szőcs Artur továbbra is az MNSZ rendezője és a művészeti tanács tagja marad, annyi, hogy a nap – amennyiben megnyeri az állást – nem 24, hanem 36 órából áll majd az ő számára is – kommentálta a hírt Béres Attila. 

A 2020-2021-es évad bemutatói:

Nagyszínház

Ábrahám Pál–Alfred Grünwald–Fritz Löhner-Beda: BÁL A SAVOYBAN operett (rendező: Szőcs Artur)
William Shakespeare: SZENTIVÁNÉJI ÁLOM vígjáték (rendező: Rusznyák Gábor)
Mel Brooks–Thomas Meehan: PRODUCEREK musical (rendező: Béres Attila)
Bartók Béla–Balázs Béla: A KÉKSZAKÁLLÚ HERCEG VÁRA opera (rendező: Szabó Máté)
Szomory Dezső: HERMELIN színmű (rendező: Mohácsi János)

Kamaraszínház

Grimm testvérek–Gimesi Dóra: HAMUPIPŐKE zenés mesejáték (rendező: Markó Róbert)
Tracy Letts: LINDA VISTA vígjáték (rendező: Keszég László)
Harold Pinter: HAZATÉRÉS tragikomédia (rendező: Ascher Tamás)
Petőfi Sándor: A HELYSÉG KALAPÁCSA – a Miskolci Balett előadása (rendező-koreográfus: Kozma Attila)

A 2019-2020-as évadról maradt bemutatók:

Marc Norman és Tom Stoppard forgatókönyve alapján színpadra alkalmazta: Lee Hall: SZERELMES SHAKESPEARE romantikus vígjáték (rendező: Szabó Máté) – Nagyszínház
Anthony Burgess és Stanley Kubrick művei alapján: GÉPNARANCS táncelőadás (rendező: Kozma Attila, koreográfus: Dragos Dániel) – Játékszín


 

Ez is érdekelhet

kézilabda
A Veszprém simán nyert Miskolcon
MiskolcSport
Kézilabda, NB I/B férfi, 24. forduló: a második helyezett vendégek meg sem izzadtak a két pontért az utolsó előtti piros-fehéreknél.
A magyar költészet napja Lillafüreden
Ódák a költészet napján – átadták az idei díjakat Lillafüreden
MiskolcKultúra
A magyar költészet napján adták át „Az év Ódaköltője – 2026” pályázat díjait Lillafüreden. A Lillafüred Alapítvány által meghirdetett irodalmi versenyre idén összesen 189 pályamű érkezett, kizárólag az óda műfajában.
labdarúgás
Kikapott a Vasút
MiskolcSport
Labdarúgás, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztály, 23. forduló: Miskolcon nyert a bajnokesélyes Gesztely.
DVTK II F4R Fotó: DVTK
Ötössel küldték haza ellenfelüket
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata hazai meccset játszott szombaton. Az Ózd-Sajóvölgye Focisuli gárdáját fogadta a DVTK II F4R.