Ugrás a tartalomra

Roma konferencia a városházán

Létrehozva
Öt témában gondolkoztak közösen előadók és hallgatók. Ezek mindegyike olyan valós problémákra kereste a megoldásokat, amik érintik a cigányságot.
Kép
Teatrom konferencia a Városházán | fotó: Végh Csaba

Varga Andrea Klára alpolgármester azt mondta, Miskolcon mikor szóba kerül a cigányság kérdése, mindig a sztereotípiákra gondolunk elsősorban.

– Ezek arról szólnak, hogy milyen nehéz az együttélés a cigánysággal. Ehhez képest ez a konferencia pozitív üzenetet hordoz, hiszen szembe kell néznünk a valós problémákkal: kihasználatlanul hagyunk lehetőségeket és figyelmen kívül értékeket. A cigány kultúrát és művészetet bemutató kezdeményezésekről nem tudunk. Miskolc város vezetése elkötelezett abban, hogy szembenéz a meglévő problémákkal, majd elindítja azokat a folyamatokat, amik a változás irányába mehetnek.

Kép

Szeretnénk megkeresni azokat az értékeket és erőforrásokat, amikre támaszkodhatunk. Oktatás, szegénység, együttélés és közrend – ezeket a területeket érintik a meglévő problémák, amikre a megoldás, hogy közös gondolkodás után lépjünk – mondta az alpolgármester, aki beszélt a Lyukóban megjelent droghasználatról és az ebből eredő halálesetről, vagy az Újgyőri főtéren bódult állapodban lévő fiatalokról. – Miskolcon létrehoztunk egy kábítószerügyi egyeztető fórumot. Továbbá éppen ezek miatt a problémák miatt gondoltuk, hogy egy ilyen típusú rendezvénynek is helyet kell adni a városban.

Simon Balázs, az Utcaszínházi Alkotóközösség vezetője elmondta, a roma kultúra szinte valamennyi területét érintette a konferencia. – Az oktatás, a roma művészetek, a roma kulturális intézmények, a romológia és az önszerveződés kultúrája volt téma az öt szekcióban. A rendezvény lényege, hogy a döntéshozókhoz eljussanak ötletek, javaslatok, hogy egy-egy problémát hogyan lehetne orvosolni.

Kép

Az öt szekció elnökének meghívták a Belügyminisztérium kormányfőtanácsosát, Bangó Lajost, a Nemzeti Kulturális Alap alelnökét, Lőrinczy Györgyöt, a Polgári Alapítvány igazgatóját, Gáspár Mátét, a Miskolci Egyetem Alkalmazott Társadalomtudományok Intézetének docensét, Havasi Virágot és a Dr. Ámbédkar Iskola alapítóját, Orsós Jánost.

A konferencia utánra egy különleges színházi bemutatót terveztek a szervezők. A Független Színház bemutatóját. Szegedi Tamás András, a Kaméleonlány rendezője úgy nyilatkozott, a darab fiatalok valós történeteiből készült. – A főszereplő egy olyan lány, akinek óriási a beleérzőképessége, szeret tanulni, főleg nyelveket, de mivel többféle minta is van előtte a nővéreitől, azon hezitál, milyen életút mellett döntsön – mondta, hozzátéve, az előadás után a színésznő és a rendező mindig beszélget a közönséggel az értékekről.

Ez is érdekelhet

Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.
Képgaléria
Nemzeti Gyásznap - koszorúzás az 56-os emlékműnél
Nemzeti gyásznap: több helyszínen is megemlékeztek november 4-én Miskolcon az 1956-os forradalom leveréséről
Miskolc
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, valamint a szovjet csapatok bevonulásának 70. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezéseket november 4-én Miskolcon.