Ugrás a tartalomra

Velünk a Város: Veszélyes buszmegállókat vett át a korábbi, fideszes városvezetés

Létrehozva
Garanciális javítást kellett elrendelni.
Kép
A buszmegállókban kellett garanciális javítást végezni. (Fotó: Juhász Ákos)

Augusztus 25-én birtokba vehetik az ott élők a Kiss Ernő utca buszmegállóit, így egy hónap után visszaáll a forgalmi rend - áll a Velünk a Város frakció közleményében. Az arra közlekedők jogosan dühösek, hiszen minden nap dugóban kell állniuk, miközben a mostani útfelújítás elkerülhető lett volna. Elkerülhető, amennyiben a Kriza-Alakszai városvezetés tavaly nyáron nem vesz át olyan munkát a kivitelezőtől, amely nem volt megfelelő, amelyet egy év után javíttatni kell.

A Kiss Ernő utcát ugyanis tavaly nyáron vette át a kivitelezőtől a Kriza-Alakszai városvezetés. A kötelező utóellenőrzés során derült ki, hogy hat buszmegálló veszélyes, ezért azokat újjá kell építeni. Az aknafedők közül többet már korábban is cserélni kellett, Miskolc akkori fideszes vezetése ennek ellenére elfogadta a kivitelező munkáját. Ahogy Dr. Nagy Ákos, a körzet kormánypárti önkormányzati képviselője is.

A mostani városvezetésnek a garanciális javítást azért kellett elrendelni, mert a szakasz utóellenőrzése során több hiba is kiderült. A Kiss Ernő utcában összesen hat buszmegállót építettek újjá, a megállók már a helyükre kerültek, addig azonban ezeket nem lehet a forgalomnak átadni, amíg meg nem köt a beton. A javításra szorult aknafedőket is már helyükre tették és a város jelenlegi irányítói remélik, hogy az erre közlekedőknek már nem okoz több bosszúságot - zárul a frakció közleménye.

Kép

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.