Ugrás a tartalomra

Kivezetné Amerikát a „sötétségből” – Joe Biden elfogadta az elnökjelöltséget

Létrehozva
„Nagy megtiszteltetéssel fogadom el ezt a jelölést az Egyesült Államok elnökének” – mondta Joe Biden volt amerikai alelnök pártja konvenciójának záróbeszédében csütörtök este.

Azzal kezdte, hogy szavát adja, ha megbízzák őt az elnökséggel, akkor a legjobbakat hozza ki az amerikaiakból, nem pedig a legrosszabbakat, és „rendbe teszi Amerika lelkét”. „Én a fény szövetségese leszek, és nem a sötétségé” –jelentette ki. Véleménye szerint az Egyesült Államok bajban van, négy nagy veszély fenyegeti: a koronavírus-járvány, a gazdaság visszaesése, a demokrácia hiánya és a klímaválság. Mindezekben a fenyegetésekben hibásnak látja Donald Trump jelenlegi elnököt.

Kép

Biden azt állította, Trump rosszul irányította a járvány elleni küzdelmet, a gazdaságban az adócsökkentésekkel a gazdagoknak és a nagyvállalatoknak kedvezett, magatartásával élezte az ellentéteket és a megosztottságot a társadalomban. Azt hangoztatta, hogy az ő vezetésével e bajokat orvosolni fogják.

Trump szerinte nem vállalja a rá háruló felelősséget, nem viselkedik országvezetőként, diktátorokkal barátkozik, és minden nap úgy kel fel, hogy azt hiszi, „a kormányzás róla szól”. Ellenben az ő elnöksége alatt nem hunynak majd szemet afelett, hogy Oroszország pénzt ajánl amerikai katonák elleni támadásokért – mondta. Biden ezzel azokra a sajtóinformációkra utalt, amelyek szerint oroszok pénzt ajánlottak volna fel afganisztáni táliboknak amerikai katonák elleni támadásokért. E sajtóértesüléseket azonban az amerikai hírszerzés cáfolta.

A demokraták elnökjelöltje úgy véli, hogy az elnök „kudarcot vallott a nemzet iránti legalapvetőbb kötelességében, abban, hogy megvédje Amerikát”. Ez szerinte megbocsáthatatlan.

Beszéde előtt az elnökjelöltségért versenyben volt egykori riválisai, valamint a Demokrata Párt ismert személyiségei is méltatták Joe Bident.

Ez is érdekelhet

Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.
Képgaléria
Nemzeti Gyásznap - koszorúzás az 56-os emlékműnél
Nemzeti gyásznap: több helyszínen is megemlékeztek november 4-én Miskolcon az 1956-os forradalom leveréséről
Miskolc
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, valamint a szovjet csapatok bevonulásának 70. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezéseket november 4-én Miskolcon.