Ugrás a tartalomra

Leszakadt az ég Miskolc fölött, főleg Tapolca és a belváros „kapott”

Létrehozva
Ezeken a területeken nagyságrendekkel több eső hullott rövid idő alatt, mint például a Vasgyárban.

Mivel utóbbi városrészben van az Országos Meteorológiai Szolgálat csapadékmérője, így nem releváns, hogy ott mennyi eső esett – mondta el érdeklődésünkre Erdődiné Molnár Zsófia meteorológus.

Kép
Forrás: Miskolcon láttam Facebook-csoport

– A viharzóna kelet felé vonul, a Bodrog-közben esik még most komolyabb eső. Miskolcon inkább már csak záporra kell számítani, főleg a Bükkben, így a napi csapadékmennyiség még nőhet.

Miskolctapolcára nem egyszerű az eljutás most:

A Vasgyárban tehát kevés, ellenben a belvárosban és Miskolc keleti felén sok eső esett.

Kép
A Gömöri pályaudvar előtti útszakaszon megállt a sáros víz | Forrás: Új Miskolcon láttam Facebook-csoport

Az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján azt írja, hogy délután, este kiemelten az északkeleti országrészben (Borsod, Heves, Zemplén, Nyírség) szórványosan, illetve az Alföld keleti felén (főként a Tiszántúl középső és északi része) helyenként várható zivatar.

Kép
A vasárnap délután negyed 4-kor kiadott riasztás továbbra is érvényben van

A zivatarokhoz lokálisan 50-70 km/h-s, főként északkeleten egy-egy helyen akár 80-90 km/h-s szél, nagyobb méretű jég, felhőszakadás (rövid idő alatt 20-30, esetleg 40-50 mm csapadék) társulhat.

Miskolctapolcán, a büfésornál a csatorna nem tudja elvezetni az esőt (forrás: Új Miskolcon láttam Facebook-csoport):

Késő estére aztán keleten is megszűnnek a zivataros csapadékgócok.

(A külső képünk minap-archív, fotó: Juhász Ákos)

Ez is érdekelhet

Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.
Képgaléria
Nemzeti Gyásznap - koszorúzás az 56-os emlékműnél
Nemzeti gyásznap: több helyszínen is megemlékeztek november 4-én Miskolcon az 1956-os forradalom leveréséről
Miskolc
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, valamint a szovjet csapatok bevonulásának 70. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezéseket november 4-én Miskolcon.