Ugrás a tartalomra

Hobo 75 Miskolcon

Létrehozva
Földes László Hobo idén ünnepli 75. születésnapját. A jeles jubileum kapcsán országos turné indult, de a márciusban kialakult karantén helyzet keresztbe tett a sorozatnak. Ebből adódóan a miskolci buli – ami augusztus 28-án lesz a Gárdonyi parkban - az egyik utolsó, ahol ez a műsor még színpadra kerül.
Kép

Az előadóművész a magyarországi blues egyik úttörője, jelenleg szabadúszó zenész és 2013 óta a Nemzeti Színházban is játszik. Miskolcon a Hobo Blues Band soraiban kezdett koncertezni a hetvenes évek végétől – többek között a Gárdonyiban is fellépett -, de több estje volt a Miskolci Nemzeti Színházban és az Ifiházban. Koncertjei mindig kivételes események voltak, akár az Adyban, akár a Vasasban, akár a Lovagi Tornák Terén vagy a Művészetek Házában koncertezett.    

Hobo huszonhárom évesen kezdte pályafutását, azóta több mint hatezer fellépésen van túl itthon és húsz országban. Összesen ötven albumot, kilenc könyvet adott ki, hat színpadi mű, hat monodráma, kilenc filmszerep, kilenc színházi szerep és számtalan irodalmi est köthető a nevéhez.

Hogy az aktualitásokról is szót ejtsünk, hamarosan megjelenik Hobo új hangoskönyve, a Rejtő Dekameron. A lemez mellett a könyvben a zseniális képregény rajzoló, Korcsmáros Pál stílusában jelennek meg a szereplők a dalok szerinti szituációkban. Ez a kiadvány a zene és a képzőművészet különleges találkozását képviseli. A lemez készen van, a rajzolók még dolgoznak, de hamarosan kapható lesz az album – talán épp Miskolcon elsőként.

A pénteki koncerten teljes mértékben a zenét állítja a középpontba a fellépő gárda. A rendezvényen közreműködik: Földes László Hobo – ének, Kiss Zoltán – gitár, Csaba Pengő – nagybőgő, basszusgitár, Igali Csanád – billentyűs hangszerek és Gál István – dob, ütőhangszerek.  

Aki ott akar lenni ezen a különleges eseményen, ne feledkezzen meg a jelenleg életben lévő ötszáz fős korlátozásról! A jegyek korlátozott számban még elérhetőek, a koncert napján a helyszínen is - 19 órától.

Ez is érdekelhet

Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.
Képgaléria
Nemzeti Gyásznap - koszorúzás az 56-os emlékműnél
Nemzeti gyásznap: több helyszínen is megemlékeztek november 4-én Miskolcon az 1956-os forradalom leveréséről
Miskolc
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, valamint a szovjet csapatok bevonulásának 70. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezéseket november 4-én Miskolcon.