Ugrás a tartalomra

Vitaest-sorozat indul Miskolc közlekedéséről

Létrehozva
A hat részből álló sorozat fő célja, hogy egyfajta társadalmi párbeszéd, konszenzus alakuljon ki a város közlekedésének megreformálásával kapcsolatban.
Kép
Fotó: MiNap-archív

Mozgásban a város címmel szervez vitaest-sorozatot Miskolc közlekedésével kapcsolatban a Kerékpáros Miskolc Egyesület. Az első alkalmat szeptember 3-án rendezik meg, a városháza közgyűlési termében, ennek témája a közterület-használat lesz. A vitaesten a témáról Molnár Berta építész, urbanista tart előadást, akihez a pódiumon Szunyogh László, Miskolc főépítésze mellett Dobos Sára tájépítész és Somogyi Gábor településmérnök csatlakozik.

Kunhalmi Zoltán, a szervező egyesület elnöke érdeklődésünkre elmondta, céljuk az, hogy egy társadalmi párbeszéd alakuljon ki a város közlekedésével kapcsolatban.

Változásra érett

-  Miskolcon korábban nem nagyon volt jellemző, hogy ilyen témákban társadalmi párbeszéd alakuljon ki. Miközben a világos az látható, hogy a közlekedésben jelentős paradigmaváltás van, változik a közlekedés rendje, módja. Miskolc közlekedése jelenleg egyértelműen az egyéni autóhasználatra optimalizált, sok helyen nem vonzóak a gyalogos-, vagy éppen a kerékpáros feltételek, hiányzik a közösségi közlekedés előnyben részesítése, ráadásul még az egyéni autóhasználók sem elégedettek a rendszerrel. Ez a rendszer változásra érett, de a változással kapcsolatban jó volna, ha társadalmi konszenzus jönne létre. A vitaest célja, hogy ezzel kapcsolatban egy közös gondolkodás induljon el. Ez csak az első lépés, de hisszük nagyon fontos lépés – mondta.

Hat alkalom

Egy-egy vitaest a következőképpen fog felépülni: alkalmanként lesz egy körülbelül húsz perces bevezető előadás a téma nemzetközi kitekintéssel is rendelkező szakértőjétől. „Ezt követi egy félórás pódiumbeszélgetés az előadóval egy‐egy miskolci illetékes, közéleti személyiség és szakmai civil közreműködésével, végül egy nagyságrendileg negyven perces kérdezz-felek jön majd a közönséggel” - tette hozzá Kunhalmi Zoltán.

A részvétel mindenki számára ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Az egyes alkalmakra regisztrálni a linkről elérhető jelentkezési lapon lehet.
 

A további vitaestek tervezett dátumai és témái:

szeptember 10.  Közlekedésimód‐választás
szeptember 16.  Közösségi közlekedés
szeptember 23.  Kerékpározható város útjai
október 1.  Gyalogosbarát város
október 8.  Forgalomcsillapítás

 

A vitaest‐sorozat  - melynek fővédnöke Veres Pál polgármester - a Kerékpáros Miskolc Egyesület szervezésében, a miskolci önkormányzat támogatásával valósul meg. Tervezett programja módosulhat, különös tekintettel a COVID‐helyzet változására is!

Ez is érdekelhet

Felújítják az autóbusz-megállót
Miskolc
Ideiglenesen más helyen állnak majd meg a járatok.
Szakmai szemlélettel Miskolcért és térségéért
MiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidő
Nem készült politikai pályára, de Magyar Péter feltűnése után elhivatottságot érzett, hogy a változás élére álljon a borsodi 2-es egyéni választókerületben. Szakmai együttműködésre készül a polgármesterekkel, és úgy látja, ha az emberek igazságérzete nem szenved csorbát, akkor idővel eljöhet a társadalmi béke. Czipa András (Tisza Párt) országgyűlési képviselő volt a MIKOM Nonprofit Kft. vendége.
Ha piacolnál pünkösdkor: így tart nyitva a miskolci Búza téri piac
MiskolcGazdaságÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
A pünkösdi hosszú hétvége alatt is sokan keresik majd a friss zöldségeket, gyümölcsöket, virágokat és őstermelői termékeket Miskolcon. A Búza téri Vásárcsarnok közzétette ünnepi nyitvatartását, amely több ponton eltér a megszokott rendtől.
A szezon legjobban sikerült versenyén van túl a Harc- és Táncművészet SE
MiskolcSportSzabadidő
Fantasztikus sikerek: 91 éremesélyes gyermekkel zárta az évad legfontosabb versenyét a Harc- és Táncművészet SE.